Véget ért a labdarúgó NB II 2024–2025-ös kiírásának őszi szezonja. A Nemzeti Sport szokás szerint értékeli az őszt; nagy meglepetésre a Kozármisleny vezeti a bajnokságot, a baranyaiakat szintén meglepetésre a Kazincbarcika követi. A harmadik helyezett Kisvárda hektikus őszt produkált, a Vasas kétarcú volt, a Szeged és a Gyirmót csalódást okozott, azonban a Budapest Honvéd szereplése a legnegatívabb szenzáció, hiszen a kispestiek sereghajtók, mélyponton vannak.

MEGLEPETÉS AZ ELSŐ KÉT HELYEN

Az előző szezon meglepetéscsapata volt a HR-RENT KOZÁRMISLENY, hiszen az 5. helyen végzett, de a baranyai gárda erre még egy lapáttal rá tudott tenni az őszi elsőséggel. Az együttes nyújtotta a mezőny legkiegyensúlyozottabb teljesítményét, ugyanis nem voltak szélsőséges eredményei. Maximum kétgólos különbséggel nyert, a két veresége pedig egyaránt egygólos volt, emellett nem kellett nagy hátrányból felállnia, s többgólos előnyt sem adott le. Természetesen ki kell emelni Pinezits Mátét, aki úgy vette át nyáron az irányítást, hogy előtte egyetlen felnőttcsapatnál dolgozott vezetőedzőként, és a Honvédnál aligha zárták szívükbe a kispesti szurkolók. A 40 éves szakember az Aczél Zoltántól megörökölt alapokra jól építkezett, s nem is változtatott a 4–2–3–1-es felálláson, amelyben továbbra is remekül érzi magát Kirchner Krisztián. Az előző idény társgólkirályának (akkor 18 alkalommal talált a kapuba) ebben az évadban is elévülhetetlen érdemei vannak csapata kiváló szereplésében. A 31 esztendős támadó a 15 bajnoki alatt 12 találatig jutott – ezzel magabiztosan vezeti a góllövőlistát –, valamint kiosztott két gólpasszt is, de természetesen társait is dicséret illeti az őszi szereplésért. Hogy mire lehet képes a gárda tavasszal, az nagy kérdés, már csak azért is, mert nem tudni, komolyan felmerülhet-e a feljutás gondolata az NB II egyik legkisebb költségvetésű klubjánál.

Meglepetésre a Kozármisleny mellett a KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC zárta feljutó helyen az őszi szezont. A bajnokságot új edzővel (Erős Gábor) és rutinos játékosokkal (Bódi Ádám, Lucas Marcolini, Varga József) kezdő borsodiak a rajtnál kicsit beragadtak, hiszen az első három fordulóban mindössze egy pontot szereztek. A folytatásban viszont szárnyaltak a kék-sárgák, akik Budafokon öt, Tatabányán hét gólt szereztek és 33 szerzett góljukkal a leggólerősebbek voltak a mezőnyben. A barcikaiak legeredményesebb játékosa Pethő Bence volt nyolc találattal, de külön kiemelendő még Bódi Ádám teljesítménye is. A korábbi válogatott játékos hétszer talált az ellenfelek kapujába, emellett pedig 13 gólpasszt is jegyzett. Feljutás esetén a Kazincbarcika először szerepelhetne majd az élvonalban, de nem tudni, hogy a DVTK árnyékában/partnercsapataként ez reális elképzelés-e.

ÉRDEKES UTAT JÁRT BE A KISVÁRDA, AZ EDZŐVÁLTÁS CSAK KÉSŐBB SEGÍTETT A VASASON

Érdekes utat járt be ősszel a KISVÁRDA MASTER GOOD. Az előző idényben még élvonalbeli csapat két vereséggel kezdte a mostani szezont, Feczkó Tamás vezetőedző ezt követően pedig le is mondott. Ekkor Révész Attila sportigazgató ült le ideiglenesen a kispadra, de végül ott ragadt, hiszen az ősz hátralevő részében ő irányította az együttest. A félszezon során ezután is többször a szabolcsi klubtól volt hangos a sajtó, Révész Attila ugyanis nem egyszer kritizálta a játékosokat a hozzáállásuk miatt, s elmondta, szerinte divat lett hazánkban az edzőbuktatás. Végül a főkolomposnak kikiáltott Bernardo Maticot „száműzte” az NB III-as tartalékcsapathoz. Közben a gárda kezdett kiegyenesedni, volt egy ötmeccses győzelmi sorozata – az emlékezetes Gyirmót elleni 6–4-gyel együtt –, és állt a tabella élén is. Ebben fontos szerepe volt a magára találó Molnár Gábornak, aki hat találatával jelenleg házi gólkirály, de a légiósok közül is többen jól teljesítettek, például az egyaránt bosnyák Jasmin Mesanovic (négy gól, egy gólpassz) vagy Branimir Cipetic (két gól, hét gólpassz). Az ősz legvége viszont nem sikerült a legjobban, az utolsó három találkozón csak két pontot sikerült gyűjteni, ám így is minden esélye megvan az együttesnek arra, hogy tavasszal kiharcolja a feljutást.

A szezont rajtja előtt mindenki a VASAS FC-T tartotta a bajnokság legfőbb esélyesének. Az angyalföldiek Gera Zoltán vezetésével nem kezdték rosszul a bajnokságot, hiszen az első három fordulóban hét pontot szereztek. Igaz, elégedetlen hangok már ekkor is voltak, hiszen Radóéknak a Kisvárda és a Kazincbarcika ellen is hátrányból kellett felállniuk. A 4. fordulóban a Tatabánya tudott nyerni az Illovszky Rudolf Stadionban, két nappal később pedig a vezetőség közös megegyezéssel szerződést bontott Gera Zoltánnal. Az új vezetőedző, Pintér Attila kinevezésére szeptember elején került sor, azonban úgy tűnt, hogy az edzőváltás sem rántja ki a gödörből a piros-kékeket, akik sorozatban három bajnoki mérkőzésen is vereséget szenvedtek és a Magyar Kupától is búcsúztak. Az őszi hajrára azonban összeállt a csapat játéka és bár a záró fordulóban Kispesten vereséget szenvedett a Vasas, végül egy ötmeccses győzelmi sorozatnak köszönhetően a 4. helyen zárta a félszezont, mindössze hárompontos hátrányban a már feljutó helyen álló Kazincbarcika mögött.

JÓL SZEREPELT ÚJONCKÉNT A SZENTLŐRINC, KEVÉS GÓLOS BVSC

Remekül, három győzelemmel kezdte az idényt az újonc SZENTLŐRINC, és a veretlenségét is csak a hetedik mérkőzésén veszítette el. A piros-feketék a harmadik körtől számítva öt fordulón át vezették a bajnokságot, viszont az ősz második felére visszaesett a teljesítményük: míg az első hat találkozón négy győzelem mellett két döntetlent értek el, addig a maradék kilenc összecsapáson már csak nyolc pontot sikerült gyűjteniük. Az 5. hely természetesen így is szép eredmény, viszont a negatív tendenciára mindenképp oda kell figyelni a klubnál. Hozzá kell tenni, a júniusban kinevezett Waltner Róbertnek nem is volt könnyű dolga, hiszen egy kezdőcsapatra való labdarúgó érkezett nyáron. A trénernek sikerült jó elegyet alkotnia a régi és új játékosokból, ezt igazolja, hogy a Pécsről szerződtetett Tóth-Gábor Kristóf öt gólt szerzett, a Kisvárdától újra kölcsönvett Jaroszlav Heles és a paksi kölcsönjátékos, Nagy Richárd öt-öt asszisztot osztott ki, míg a ZTE-től megszerzett Gyurján Márton jól őrizte a kaput, hiszen a csapat a hatodik legkevesebb gólt kapta, 17-et.Az elsődleges cél, a bennmaradás jelenleg biztosnak tűnik, de az együttes nem dőlhet hátra tavasszal sem.

Nagyot fordult a világ a BVSC-ZUGLÓVAL, hiszen a csapat csak nagy nehezen harcolta ki tavasszal a bennmaradást, a most futó bajnokságban viszont stabil középcsapat lett, ráadásul úgy, hogy stadionjának felújítása miatt sok meccset idegenben játszott, hazai találkozóit pedig – egy kivétellel – Óbudán és Tatabányán rendezte meg. A nyáron kinevezett szakvezető, Csábi József először a védelmet tette rendbe, ennek sikerességéről pedig mindent elárul az, hogy a zuglóiak kapták a legkevesebb (!) gólt, szám szerint 11-et. A támadójátékot azonban nem sikerült eredményessé tenni, hiszen az együttes mindössze 12 találatot jegyzett, amely pedig szintúgy a legkevesebb mezőnyben. Aki tehát jó NB II-es futballt szeretne nézni, az ne a BVSC meccseit kövesse figyelemmel, mivel a csapat találkozói a leginkább gólszegények, továbbá a legeseménytelenebbek…

Nem rajtolt jól a SOROKSÁR SC, hiszen az első négy meccsén csak egy pontot szerzett, ezt követően viszont elkezdte megnyerni a hazai mérkőzéseit. Lipcsei Péter csapata holtversenyben a harmadik legjobb otthoni mérleggel bír, pontjainak közel háromnegyedét saját közönsége előtt gyűjtötte: 16 egységet, ami öt győzelemmel és egy döntetlennel jött össze a két vereség mellett. Idegenben már korántsem muzsikál ilyen jól a fővárosi gárda, csak öt pontot szerzett, az egyetlen győzelmét vendégként a 13. fordulóban, Mezőkövesden aratta. Így nézve szép teljesítmény a 7. hely, amivel egyébként hozza is a szintet a csapat, hiszen amióta 2014-ben feljutott a harmadosztályból, mindig valahol a 4. és 10. hely között végzett – hetedik háromszor is volt. A legeredményesebb játékosnak ősszel Szabó Szilárd bizonyult, a 18 éves támadó hat-hat gólt és gólpasszt jegyzett, de Halmai Ádámnak és Lovrencsics Balázsnak is van öt-öt találata. Ha az idegenbeli szereplésükön tudnának javítani az aranysárga-feketék tavasszal, egy még szebb helyezés is összejöhetne, de jelen állás szerint a középmezőnyre mindenképp jó a Sori.

A tavaszi bravúros bennmaradás után mindenképpen nyugodtabb idényre készülődtek a BUDAFOKI MTE-nél, s a rajt során úgy tűnt, hogy ennek az elképzelésnek van realitása. Az első három bajnokin szerzett négy pont után azonban jött a Kazincbarcika elleni hazai 0–5, amely után Dajka László vezetőedző azonnal benyújtotta lemondását. Utódja az addigi másodedző, Nikházi Márk lett, a fiatal tréner irányításával pedig nyolc bajnokin keresztül veretlenek maradtak a XXII. kerületiek. Az őszi hajrá során aztán jött két kellemetlen vereség (a Szentlőrinc és a Békéscsaba ellen), azonban az utolsó meccsen, Szegeden aratott 2–1-es siker miatt az összkép mindenképpen pozitívnak tekinthető.

Nagyjából megfelelt a várakozásoknak az AQVITAL FC CSÁKVÁR őszi teljesítménye. Tóth Balázs együttese hazai pályán szép győzelmeket tud felmutatni, hiszen legyőzte a Kazincbarcikát, a Honvédot és a Vasast is. Házon kívül azonban nagyon nem ment a Fejér megyeieknek, hiszen hat bajnokin mindössze két pontot kapartak össze. Az ősz második fele egyébként nem sikerült a csapatnak, az utolsó hat bajnokiból mindössze egy meccset nyert meg. Húzóemberük az előző idényhez hasonlóan ősszel is Nagy Zoárd volt, aki kilenc gólt szerzett. Tavasszal idegenben mindenképpen javulniuk kell ahhoz, hogy elérjék a biztos bennmaradást – erre meg is lesz a lehetőségük, hiszen a hátralévő 15 mérkőzésükből kilencet idegenben vívnak majd meg.

ISMÉT CSALÓDÁST OKOZOTT A SZEGED, NAGYON VISSZAESETT A GYIRMÓT

Ha SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA, akkor NB I-es célok a rajt előtt, majd csalódást keltő szereplés és edzőváltás. Nem volt ez másképp ezen az őszön sem. A nyáron

kinevezett Michael Boris mindössze 11 fordulón keresztül irányíthatta a csapatot, s az ez idő alatt megszerzett 15 pont nem volt elegendő a folytatáshoz, pedig a csapat ekkor csupán hatpontos hátrányban volt a feljutó helyekhez képest. A német Boris helyét ideiglenesen Simon Ádám vette át, akinek irányításával az utolsó négy őszi találkozón négy pontot szereztek a Tisza-partiak. A legeredményesebb játékos a nyáron Nyíregyházáról érkező Novák Csanád lett, aki hét gólt szerzett, azonban a 16 lőtt gól összességében nagyon alacsony szám (a 15 kapott találat viszont a második legkevesebb). A szegediek hátránya már most jelentősnek mondható az élmezőnnyel szemben, így hatalmas fordulat kellene ahhoz a tavasszal, hogy élvonalbeli folytatásról álmodozhassanak a klubnál.

A 2023–24-es idény 6. helye után ott folytatta a jó szereplést ősszel a GYIRMÓT FC GYŐR, ahol abbahagyta, sőt! Az első három bajnokiján hibátlan maradt, majd egy iksz után ugyan becsúszott két vereség, de a következő három találkozón hét pontot zsebelt be a csapat, így kilenc forduló után az élen állt. Ekkor következett az ominózus, kisvárdai 6–4-es vereség – amelyen 6–1 is volt az állás –, és mintha itt valami megtört volna a kisalföldieknél: az utolsó öt mérkőzésen csupán egy pontot sikerült szerezni, amivel a 11. helyig csúsztak vissza. Ez még nem jelenti, hogy Tamási Zsolt alatt inogna a kispad, de a védelmet mindenképp rendbe kell szednie, mivel a Tatabányával holtversenyben a legtöbb gólt kapta az együttes, ráadásul a 27-ből 17-et az utolsó hat összecsapásán szedett be. Pozitívum viszont, hogy a támadójátékkal nincs gond, ezt jelzi a 24 szerzett gól, ami az ötödik legjobb mutató a mezőnyben. Ebből hatot az ötszörös válogatott Ugrai Roland lőtt, míg Madarász Márk és Olekszandr Piscsur négy-négy gólt vállalt. A gyirmótiak egyébként csak ötször játszottak otthon az ősszel az Alcufer Stadion játékterének felújítása miatt, így tavasszal az is segítheti a csapatot, hogy 10 meccset hazai pályán vívhat meg – talán ezen múlik majd a jobb szereplés.

Nem a legfényesebben szerepel az FC AJKA ebben az idényben, hiszen a kiesőzónában található Tatabányánál csak négy ponttal szerzett többet. Pedig volt egy egészen jó időszaka ősszel a zöld-fehéreknek: a 4. fordulóban nyertek a Honvéd vendégeként, majd legyőzték a Kisvárdát, és ugyan a Vasas otthonában kikaptak – s nem álltak messze a pontszerzéstől –, a következő négy találkozón veretlenek maradtak. Emellett még azt lehet kiemelni, hogy fontos három pontot szereztek az utolsó őszi fordulóban, amikor a Gyirmótot múlták felül, ami nélkül a sarkukat taposná a két vonal alatt álló csapat. A házi gólkirály egyébként Kovács Nikolasz öt találattal, míg Borsos Filip és Csizmadia Zoltán négy-négy alkalommal talált az ellenfelek kapujába, de mindenképp szót érdemel Zsolnai Richárd, aki hat gólpasszal rendelkezik. Schindler Szabolcs vezetőedzőnek talán az fájhat leginkább, hogy az ajkai „katlanban”, ahol hagyományosan jól teljesít az együttes, ezúttal kilenc mérkőzésen csupán két győzelmet sikerült aratni – bár vereségből is csak ennyi jött össze. Összességében a viszonylag sok döntetlenből (csak a Szegednek és a BVSC-nek van több), ha lejjebb tudna faragni a bakonyi gárda, megragadhatna a középmezőnyben. 

ALULTELJESÍTETT A KÖVESD, KATASZTROFÁLIS HONVÉD-TELJESÍTMÉNY

A nyári jelentős játékosmozgás után (példának okáért az összes légiós távozott) már kijelenthető volt, hogy biztosan nem az élvonalba való visszajutásért fog küzdeni a MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC. Tóth Mihály vezetőedző irányításával egy olyan keret vágott neki a bajnokságnak, amely a nevek alapján inkább a mezőny hátsó felére volt predesztinálható. Ennek ellenére azért óriási meglepetés volt az, hogy a borsodiak hat fordulót követően az utolsó helyen álltak négy megszerzett ponttal. Tóth Mihály vezetőedző munkáját a Budapest Honvéd elleni vereséget követően meg is köszönték, a helyét pedig éppen a Honvédtól nem sokkal korábban távozó Csertői Aurél vette át. Az új szakvezető rögtön egy

háromgólos, Kisvárda elleni sikerrel nyitott, majd a csapat nyerni tudott a Vasas otthonában is. Az ősz vége viszont megint rosszul sikerült, hiszen a kövesdiek az utolsó öt meccsükön nem tudtak győzelmet aratni és a 13. helyen zártak, mindössze két pontra a már kiesést jelentő helyektől. Két év alatt két osztályt zuhannak a borsodiak?

A két újonc közül, ha csak hajszállal is, de a BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE zárta jobban az őszt. A viharsarkiak az utolsó két fordulóban hat pontot szereztek, így végül két ponttal a vonal fölött telelhetnek. Pedig a rajt után még fényesebbnek tűnt a helyzet, az első három fordulóban megszerzett öt pont bizakodásra adhatott okot a lila-fehéreknél. A folytatásban azonban megmutatkozott, hogy a csak minimálisan megerősített, NB III-as bajnokságot megnyerő keret nem elég ahhoz, hogy nagyobb célok kitűzésére is lehetősége nyíljon a klubnak. A csabaiak több fordulót is kieső helyen töltöttek, de végül bravúrgyőzelmet arattak Budafokon, majd a kiesés elleni harcban nagy rivális Tatabányát is két vállra fektették. A 13 lőtt gól rendkívül kevés, csak a BVSC szerzett kevesebb találatot, s az is árulkodó, hogy – holtversenyben – jelenleg két találattal házi gólkirály lehet valaki (Kóródi Nándor, Pintér Norbert és Vólent Roland is ennyivel rendelkezik)… Megnyugodni tehát nem nyugodhatnak meg a lila-fehérek, hiszen a kieső helyen álló csapatok minden bizonnyal jobb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, és ez a téli erősítések során fontos tényező lehet.

Hiába sikerült jól megerősíteni a keretet az OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL, a másodosztály újonca kieső helyen zárta az őszt. Pedig a rajt nem sikerült rosszul, hiszen az első fordulóban a Szegedet verték hazai pályán, majd a negyedik körben a Vasas otthonában arattak szép győzelmet. A hatodik fordulóban aztán a Kazincbarcika vendégként hétgólos verést mért a Tatabányára, amely zsinórban hat mérkőzését is elveszítette. Meg is ingott a kispad Gyürki Gergely vezetőedző alatt, aki az októberi válogatott szünet előtt ultimátumot kapott a vezetőségtől. A szakmai stábnak az utolsó hat mérkőzésen kilenc pontot kellett volna szereznie, de ebből a huszáros hajrá ellenére is csak nyolc sikerült. A napokban kiadott közlemény alapján azonban az ultimátumban foglalt cél el nem érése ellenére is marad a szakvezető az újonc padján. A 27 kapott gól rendkívül sok, a védelmen mindenképpen javítaniuk kell tavasszal.

Hatalmas csalódást okozott szurkolóinak ősszel a BUDAPEST HONVÉD, amely jelenleg az utolsó, 16. helyen áll. A bajnokságot Csertői Auréllal kezdték a kispestiek, a tréner irányításával három bajnokin négy pontot gyűjtöttek, azonban az új tulajdonosi kör által kinevezett klubvezetőség a Kozármisleny elleni vereség után menesztette a trénert. Utódja a fiatal Laczkó Zsolt lett, aki vereséggel kezdett, azonban szeptember 1-jén a Mezőkövesdet 2–1-re legyőzte a Honvéd. Ezt aztán egy hatalmas lejtmenet követte, nyolc meccsen nem tudott nyerni az együttes, a Magyar Kupában pedig egy megalázó, 5–1-es Paks elleni vereség jelentette a végállomást. A szépségtapaszt az utolsó őszi fordulóban a Vasas elleni 1–0-s siker jelentette, a történelmi mélypontot azonban nem kerülhette el a Honvéd, amely 13 ponttal az utolsó helyen telel a másodosztályban. Az együttes házi gólkirálya jelenleg három találattal Medgyes Zoltán, aki még így is jó igazolásnak tekinthető… A szurkolók egyébként többször is tüntetéssel fejezték ki nemtetszésüket az ősz folyamán, Fórizs Sándor sportigazgató és Laczkó Zsolt volt a „céltábla”. Ennek ellenére nem kizárt, hogy Laczkó folytathatja munkáját, pedig a legutóbb a Kecskemétet irányító Szabó István neve már felmerült utódjaként.

ŐSZI LEGEK A MÁSODOSZTÁLYBAN
A bajnokságban eddig leginkább a Kazincbarcika és a Szentlőrinc teljesített erőn felül, mindkét csapat nyolc hellyel áll előrébb, mint amire a Transfermarkt átigazolási portál szerint a játékoskeretének értéke predesztinálná. A legnagyobb mélyrepülést a Budapest Honvéd szolgáltatta, hiszen a kispestiek úgy utolsók, hogy a honlap kimutatása alapján nekik van az ötödik legerősebb keretük a mezőnyben.

Az ősz folyamán a leghosszabb győzelmi szériával a Vasas és a Kisvárda büszkélkedhet, előbbi Révész Attilával a 8., utóbbi Pintér Attilával a 10. fordulótól kezdve nyert meg zsinórban öt bajnokit. A nyírségiek szériáját a Szeged-Csanád GA, az angyalföldiekét a Bp. Honvéd szakította meg. A leghosszabb ideig a Szeged volt veretlen, igaz, a 2. fordulótól lejátszott kilenc bajnokijából csak hármat nyert meg, hatszor pedig döntetlent játszott, ezekből négyet egymás után – utóbbi szintén őszi rekord lett, mégpedig a BVSC-Zuglóval holtversenyben. A leghosszabb nyeretlenségi sorozat a sereghajtó Bp. Honvéd nevéhez fűződik, amely a 7. fordulótól Laczkó Zsolt irányításával egymást követő nyolc bajnokiján volt képtelen győzni, míg zsinórban a legtöbb vereséget, hatot a Tatabánya szenvedte el.

A leghuzamosabb ideig a BVSC-Zugló nem kapott gólt, hiszen az első három mérkőzésén nem találtak be a hálójába az ellenfelek, majd a negyedik körben Gyirmóton Ugrai Roland törte meg a szériát, amely így összesen 215 játékpercen át tartott. A Kisvárda volt az egyetlen csapat a mezőnyben, amely minden meccsén eredményes tudott lenni, az Ajka pedig úgy kezdte az idényt, hogy az első három bajnoki meccsén képtelen volt gólt szerezni, majd a 4. fordulóban, Kispesten Borsos Filip találata törte meg a bakonyiak gólcsendjét – 222 játékperc után.

Hátrányból a legtöbb pontot a Vasas szerezte meg, 13-at, az angyalföldiek 11 ilyen szituációból négyszer tudták megfordítani a meccset, egyszer pedig döntetlenre mentették. A 16 csapat közül a Szeged és a BVSC került a legkevesebbszer előnybe, mindössze hétszer, a Tisza-partiak ebből mindössze 12 pontot tudtak abszolválni. A gyirmótiakkal fordult elő a legtöbbször, hogy vezetésről maradtak alul, velük négyszer esett meg ilyen az ősz során.

Az első félidő bajnoka jókora meglepetésre 27 ponttal a Soroksár, amely a szünetben egyszer sem volt hátrányban: hatszor vezetett, kilencszer pedig ikszre állt. A mezőny végén a Tatabányát találjuk mindössze 12 ponttal, de az első félidős tabellán utolsó előtti Vasas sem lehet büszke arra, hogy az első játékrész során csak kétszer szerzett előnyt, hétszer állt döntetlenre, hatszor pedig vesztésre.

A mezőny legsportszerűtlenebb együttese a Szentlőrinc volt, amely 45 sárga lapot gyűjtött be, vagyis meccsenként átlagban kereken hármat, és emellett volt még egy azonnali és egy második sárga lapos kiállítása is. A Transfermarkt fair play listájának élén holtversenyben a Soroksár és a Mezőkövesd áll 29-29 ponttal, előbbi játékosai 21 sárgát és két pirosat, utóbbi labdarúgói 29 sárgát

kaptak, viszont egyszer sem állították ki őket.

A kozármislenyi Kirchner Krisztián ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta, az előző bajnokság társgólkirálya (18) most 12 találattal vezeti a góllövőlistát. Érdekesség, hogy tavaly 15 forduló után még csak kilenc találatnál járt.

A bajnokság legfiatalabb pályára lépő játékosa az ajkai Garai Zétény, aki 16 éves, 9 hónapos és 4 napos volt a Kisvárda ellen 3–2-re megnyert augusztusi bajnokin, amikor a 87. percben pályára küldték. A legidősebb a Honvéd kapusa, Tomas Tujvel volt, aki 41 évesen, 2 hónaposan és 11 naposan védett a záró fordulóban a Vasas ellen, ráadásul gólt sem kapott a találkozón, hiszen a kispestiek 1–0-ra nyertek.

Forrás: www.nemzetisport.hu