A Magyar Labdarúgó Szövetség a 2022/23-as szezonban vezette be a fiatal magyar játékosokra vonatkozó ajánlást, amivel ösztönzik a klubokat a tehetségek szerepeltetésére. Az MLSZ célja ezzel az, hogy a játékosok minél fiatalabban rutint tudjanak szerezni a felnőtt labdarúgásban. A csapatok most már dupla annyi pénzt kaphatnak, mint az előző két szezonban, mivel a szövetség nemcsak egy, hanem két fiatal játékos szerepeltetését is díjazza. A klubok jelenleg nagyságrendileg maximum százmillió forintot zsebelhetnek be a fiatalok szerepeltetése után a szezon végén.
A támogatás nagy szerepet játszik a szerényebb költségvetéssel rendelkező egyesületek életében, vannak olyan csapatok, amelyek minden évben rászorulnak az ösztönzőrendszer teljesítésére. Ilyen klub például az újonc Szentlőrinc, vagy éppen a listavezető Kozármisleny. Mindkét baranyai klub jól szerepel a bajnokságban, nem mellesleg sok lehetőséget ad a fiatal játékosoknak.
A pontszámításba a most zajló bajnoki kiírásban a 2005-ben, vagy azután született játékosok számítanak.
Nézzük, hogy mely csapatok küldték pályára eddig a legtöbb fiatalt a Merkantil Bank Liga 2024/25-ös szezonjában:
A bajnokság féltávjánál a Kazincbarcika alkalmazta a legtöbb fiatalt, szám szerint hetet. A második helyen telelő csapat leginkább a DVTK kölcsönjátékosait szerepelteti, hiszen kooperációs szerződést kötöttek az élvonalbeli klubbal.
Érdekesség, hogy a legtöbb percet olyan csapat adta a fiataloknak, amelynél az eddigi 15 fordulóban csak négy U20-as játékos lépett pályára. Ez annak köszönhető, hogy Soroksáron már meghatározó játékosokként számolnak a tehetségekkel.
A második legtöbb játékpercet a Csákvár adta a fiataloknak, amely a Puskás Akadémiával dolgozik szoros együttműködésben.
Amíg a soroksári fiatalok 2503 percet játszhattak az NB II-ben, addig a kisvárdaiak csupán 1314-et. A több légióst is alkalmazó klub annak ellenére utolsó ezen a listán, hogy kiemelt akadémiával rendelkezik.
A legtöbb játékpercet a bajnokság első felében a Kozármisleny hátvédje, Vajda Roland Ottó kapta. Demeter Milán (Kazincbarcika) és Lóth Péter (Tatabánya) csak néhány perccel kapott kevesebbet a 19 éves védőnél.
Posztonként tekintve meglepő, hogy leginkább középpályásokkal próbálják teljesíteni az MLSZ által kiírt ösztönzőrendszer feltételeit. Huszonkilenc középpályás mellett húsz támadó és tizenkilenc védő gyűjthetett játékperceket a csapatában. Mivel a kapusokra túl nagy nyomás helyeződik, ezért csak kevesen merték bevállalni azt a „kockázatot”, hogy egy fiatalt állítanak a kapuba.
A statisztikával szemben a legtöbb játékpercet eddig hátvédekkel gyűjtötték a Merkantil Bank Liga csapatai.
Az eddigi tizenöt forduló alatt 10 749 percet kaptak a fiatal hátvédek. A középpályások pedig úgy hoztak össze 10 666 percet, hogy ezt tíz játékossal több gyűjtötte össze, mint a védők esetében.
A támadók általában csak csereként léptek pályára, vagy pedig rendre lecserélték őket. A támadósorban inkább rutinosabb játékosokra építkeznek a klubok, csakúgy, mint a kapusoknál.
Vizsgáljuk meg csapatonként, hogy kik számítanak meghatározó játékosnak a fiatalszabály teljesítésében:
Az éllovas Kozármisleny
A listavezető a nyár folyamán kölcsönben igazolta le Vajda Roland Ottót, aki kirobbanthatatlan lett a kezdőtizenegyből. A Puskás Akadémiától érkező középhátvéd már több mint 1344 játékpercet kapott vezetőedzőjétől, Pinezits Mátétól és eddig az összes bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára.
Rajta kívül epizódszerepet kap a baranyai csapatnál Barkóczi Benedek, aki az MTK színeiben már az élvonalban is debütált, valamint Olekszandr Koszovscsuk, aki korábban a ZTE és a Honvéd második csapatában is játszott. A Pakssal kötött kooperációs szerződésének köszönhetően pedig Horváth Kevin és Pesti Zoltán is az első helyen telelő csapatban játszhat.
Az élbolyba tartozó csapatok
A szezon egyik felfedezettjének számít Demeter Milán, aki Kazincbarcikán nyújtott teljesítménye miatt már a magyar U21-es válogatottba is bemutatkozhatott. A fiatal balhátvéd 1293 percet játszott az NB II-ben, egy meccs híján az összes mérkőzésen kilencven percet töltött a pályán.
Rajta kívül Dojcsák Bence, Balázsi Levente Kristóf, Ferencsik Bálint Donát és Bacsa Benjámin Sándor játékjoga is a Diósgyőré, rájuk már akár a következő szezonban az első osztályban is számíthatnak. Újdonsült sportigazgatójuk, Horváth Csenger kijelentette, hogy hét projektjátékost szeretne a keretben tudni, ebben vélhetően a barcikai fiatalokra is számítanak.
A Kisvárda csak Nazar Ponomarenkonak és Maxim Osztrovkának adnak említésre méltó szerepet klubjában, de egyikük sem kap állandó kilencvenperces terhelést. Osztrovka a másodosztály egyik legnagyobb tehetségének számít, aki tizenhét éves kora ellenére kap rendre lehetőséget a feljutásért küzdő csapatban.
A Vasas is rendelkezik kiemelt akadémiával, ráadásul sok tehetség kerül ki a Vasas Kubala Akadémiáról. Több játékosuk is kölcsönben szerepel a másodosztályban, de Mamusits Patrik és Girsik Attila személyében náluk is stabilan játszik két saját nevelésű labdarúgó. Velük teljesen ellentétes utat járt be Bodnár János, akit nyáron az angol Peterboroughtól igazoltak le és egyre több lehetőséget kap az első csapatban. Érdekesség, hogy a Vasas vezetőedzőjének fia, Pintér Attila Filip is „fiatalszabályba illő” játékos, ő háromszor kezdőként, kilencszer pedig csereként kapott lehetőséget a most zajló szezonban.
A Kozármisleny mellett a másik baranyai klub, a Szentlőrinc is kihasználja a fiatalszabályban rejlő lehetőséget, hiszen szinte minden mérkőzésen két fiatal van egyszerre a pályán. A szerényebb költségvetéssel rendelkező klub inkább más csapatoktól kölcsönkapott játékosokkal gazdálkodik. A rivális Vasas játékosaként tölti ezt az idényt Szentlőrincen Rab Boldizsár, aki fiatal kora ellenére kimagasló statisztikai mutatókkal rendelkezik. Rajta kívül szintén kölcsönbe érkezett nyáron az ETO-tól Vingler László, a ZTE-től Papp Csongor és végleg szerződtették a Haladástól Stifter Patrikot.
A BVSC nagyrészt Mucsányi Mironnal és Erdélyi Benedekkel és gyűjti a fiatalperceket. Egy rutintalan kapus szerepeltetése mindig nagy kockázatot jelent, és úgy néz ki, hogy ki is szorult a kezdőtizenegyből Erdélyi, akinek helyén már inkább a 28 esztendős Megyeri Gáborra számítanak.
Rengeteg fiatal jut szerephez Soroksáron, hiszen a Ferencváros legtehetségesebb játékosait itt próbálják felépíteni. Azok számára, akik az FTC első csapatába még nem férnek be remek lehetőség, hiszen a másodosztályban tudnak rutint szerezni. Egy soroksári kitérő után került be a zöld-fehérek NB I-es csapatába Lisztes Krisztián is, aki teljesítményének köszönhetően már a Frankfurt játékosa.
A zöld-fehérek akadémiájáról kikerült játékosok, Tóth Alex, Manner Balázs és Szabó Szilárd is alapember Lipcsei Péternél. Manner 2023-ban már debütálhatott egy Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-mérkőzésen, Szabó pedig gyakorlatilag berobbant a másodosztályba, ugyanis 6 gólja mellet 4 asszisztot is kiosztott már társainak.
Kaján Norbert ugyan már „kiöregedett” a fiatalszabályból, mivel 2004-es születésű, de őt is Soroksáron próbálják felkészíteni az NB I-re. A fiatal jobbhátvéd most is közel van a Ferencváros első csapatához, novemberben majdnem gólt is szerzett a Dinamo Kijev elleni Európa-liga-mérkőzésen.
A tabella második fele
Budafokon Szabó Bence mellett az MTK-tól kölcsönvett Szűcs Patrik Péterrel teljesítik a fiatalszabályt. Szabó kevesebb mint 600 NB II-es játékpercet kapott, ezzel szemben Szűcs közel 900-at, így kijelenthető, hogy mindkét játékos meghatározó tagjává vált a fővárosi klubnak.
A Soroksárhoz hasonlóan „fiókcsapatként” működik a Csákvár is, amely a Puskás Akadémia tehetségeit próbálják felépíteni. Dusinszki Szabolcs a 2024–2025-ös bajnoki kiírásban minden mérkőzésen pályára lépett a másodosztályban és már három találatot is szerzett. Csákváron Major Marcell mellett rendszeresen lehetőséghez jut Umathum Ádám is, aki a Puskás Akadémia U19-es csapatával az UEFA Ifjúsági Ligában is pályára lépett.
Szegeden „biztosra” mentek a fiatalszabály teljesítésével, ugyanis egy olyan játékost szerződtettek Mohos Barnabás személyében, aki már az előző szezonban is sok lehetőséget kapott az NB II-ben. A 19 éves játékos Szombathelyről érkezett, új csapatában tizenöt mérkőzés alatt több mint 850 percet játszott.
Gyirmóton a négygólos Oleksandr Pyshcur mellett Lányi Bence, Ajkán pedig Kopácsi Áron számít meghatározó játékosnak.
A másodosztályba kieső Mezőkövesd azzal a Juhász Bence Istvánnal a kapujában kezdte a bajnokságot, aki az előző idényben már az NB I-ben is debütált. Hosszabb távra azonban nem kapott bizalmat a fiatal kapus, ezért az utóbbi időben csak a DVSC kölcsönjátékosával, Cibla Flóriánnal gyűjtik a fiatalperceket a kövesdiek.
A kiesés elkerüléséért küzdő Békéscsaba szintén egy debreceni játékossal a soraiban, Gyenti Kristóffal és a saját nevelésű Kuzma Hunorral, valamint Komáromi Csongorral játszik fordulóról fordulóra. Közvetlen riválisuknál, a Tatabányánál egy meccs híján minden meccsen kezdőként lépett pályára az akadémiájukról kikerülő kapus, Lóth Péter.
Kiemelt akadémiával rendelkezik a sereghajtó Budapest Honvéd is, így nem csoda, hogy két saját nevelésű játékos is rendszeresen lehetőséget kap a kispesti csapatban: Szabó Tibor a védelemben, Simon Benedek pedig támadóharmadban mutathatja meg magát hétről hétre.
A Merkantil Bank Ligában nincs könnyű dolga a fiatal játékosoknak, hiszen az utánpótláscsapatokból kikerülve fizikálisan sokat kell fejlődniük, hogy felvegyék a felnőtt labdarúgás ritmusát. Szintén a helyzetüket nehezíti az is, hogy néhány csapat a rutinosabb játékosokra épít, ellenük pedig különösen nehéz játszania egy tapasztalatlan labdarúgónak.
A fejlődés érdekében azonban mindenképpen jót tesz a tehetségeknek, ha korán kipróbálhatják magukat az NB II-ben. A külföldi trendek is azt mutatják, hogy be kell dobni a mélyvízbe a 17-18 éves fiatalokat, mert ezzel nagyobb eséllyel kerülhetnek külföldre.
Nagy kérdés, hogy a következő szezonban a fiatalszabály miatt lehetőséget kapó játékosok közül mennyien tudnak feljebb lépni, vagy éppen jelenlegi szintjükön, az NB II-ben maradni. A legtöbbjükre várhatóan le fognak csapni az élvonalbeli klubok, hiszen az NB I-ben fiatalszabályosak lesznek ezek a játékosok a 2025/26-os bajnoki kiírásban.
A fiatalok szerepeltetését a Merkantil Bank Liga második felében is figyelemmel fogjuk kísérni.
Forrás: www.m4sport.hu