A labdarúgó NB II 16. fordulójában Tamási Zsolt együttese pontszámban beérte fővárosi ellenfelét és jobb gólkülönbségével meg is előzte a táblázaton. A Gyirmót FC Győr fölényes, 4–0-s győzelmet aratott.

Álomrajtot vett a Gyirmót FC Győr a Merkantil Bank Liga, NB II tavaszi nyitányán: a kék-sárgák remek hajrával 4-0-ra kiütötték a Soroksárt. 

Érthetően nagy volt az öröm a mérkőzés után, hiszen  a győzelem mellett az is figyelemre méltó volt: a hazaiak szép gólokat szerezve fektették két vállra a fővárosi együttest.
„Véleményem szerint az első félidőben is jobban játszottunk a Soroksárnál, volt három-négy gólhelyzetünk, ezeket azonban egy kivételével nem tudtuk kihasználni – kezdte Tamási Zsolt, a Gyirmót vezetőedzője. – Tudtuk, hogy az ellenfelünk a mezőnyben jól focizó csapat lesz, az első negyvenöt percben ez be is igazolódott, de a kapunkra szerencsére nem igazán voltak veszélyesek.”
A Gyirmót egy gólos előnnyel mehetett pihenőre a szünetben. 
„Az öltözőben felhívtam a játékosaink figyelmét, hogy erővel valószínű, jobban bírjuk majd, mint a Soroksár. Az első negyed óra nem tetszett, utána azonban valóban föléjük tudtunk kerekedni. A cserék jól szálltak be a játékba, velük három gólpassz és három gól érkezett a pályára – említi a vezetőedző, akit sokat dicsértek a mérkőzés után, mert hogy jól cserélt. – Tudatos volt, hogy őket küldtem a pályára, hiszen több variációs lehetőségem volt. Kicsun Jevhenyin felépült, Kelemen Márkó téli igazolás, Miknyovszki Ádám pedig a felkészülés alatt végig jó formában futballozott. Rajtuk kívül Kovács Dominik is olyan teljesítményt nyújtott, amit várunk tőle: két gólt szerzett és egy gól előkészítésében kulcsszerepet játszott. Ami még tetszett, hogy szép akciókból értük el a góljainkat. Remélem, ez az egészséges versenyszellem megmarad a csapatban a tavaszi idény utolsó mérkőzésééig.”

A csakfoci.hu döntése szerint a 16. forduló válogatottjába két gyirmóti játékos került be: Lányi Bence és  Hudák Dávid, Kovács Dominik pedig a forduló cseréjének bizonyult.

A Gyirmót Mezőkövesdre utazik

Gyirmóton az indokolt öröm  mellett nem értékelik túl a Soroksár elleni sikert, mert még sok meccs van hátra a bajnokságból. 
„A hétvégén Mezőkövesdre megyünk, ahol nehéz találkozó vár ránk – folytatja Tamási Zsolt. – Hozzánk hasonlóan ők is jól kezdték a bajnokságot, idegenben három gólt lőve nyertek a BVSC ellen. A télen alaposan megerősítették a játékoskeretüket, több rutinos futballistát igazoltak. Csertői Auréllel már ősszel is masszív  csapat benyomását keltették. Szeretnénk folytatni az eddigi jó játékunkat.”

Forrás: www.kisalfold.hu