Sorozatban kilencedik győzelmükre pályáznak a rétköziek. A Kisvárda vasárnap annak a Gyirmótnak a vendége lesz, amely csapat ellen ősszel igencsak emlékezetes csatát vívott.

A 25. fordulót rendezik hétvégén az NB II. Merkantil Bank Ligában, amelynek tetején hét pont előnnyel tanyázik a Kisvárda Master Good FC. Révész Attila együttese zsinórban nyolc bajnoki győzelem után vasárnap a Dunántúlon vendégszerepel, a nemrégiben edzőt váltó Gyirmót FC Győr vendége lesz. 

A találkozót megelőzően Gerliczki Máté, a Kisvárda Master Good FC asszisztensedzője formált véleményt az ellenfélről, amely jelenleg a 14., tehát még éppen nem kieső helyen szerepel.

– A Gyirmót volt az egyik olyan csapat, amely az őszi szezonban az egyik legszebb, legértékelhetőbb futballt játszotta ellenünk. Lehet, hogy ez lett a vesztük ezekben az időkben, és ha nem jönnek az eredmények, akkor utána már nehéz szépen játszani. Most már szorult helyzetben vannak, egyértelműen a kiesés elkerüléséért játszanak, és saját bőrünkön érezzük, hogy milyen nehéz dolgunk van az ilyen csapatok ellen. Rövid időn belül, a Tatabánya és az Ajka után megint olyan riválissal találkozunk, amely nemrégiben váltott edzőt, éles a váltás, a Honvéd ellen lejátszott meccsük alapján is látszik, hogy ez már nem az a gyirmóti stílus, amely korábban tetten érhető volt, úgyhogy erre is fel kell készülnünk. Az új szakvezető, Schindler Szabolcs stílusát ismerjük, hiszen az őszi szezonban még az Ajkát készítette fel ellenünk, ezért tudjuk, hogy nagyjából mire lehet számítani, és ez megerősítést nyert a hétfői bajnokijukon.

Kisvárda: Fókuszban a pontrúgások

Már-már mondhatjuk, a Kisvárda sajátja, hogy izgalmassá teszi mérkőzéseit. Tavasszal már háromszor állt fel és győzött a gárda két gólos hátrány után. Gerliczki Máté hangsúlyozta, koránt sem ez az elképzelt forgatókönyv.

– Beszéltünk róla, többször nem szeretnénk azt átélni, hogy kétgólos hátrányba kerülünk, de ugyanezt mondtuk, amikor korábban kétszer is megtettük ezt a nagy fordítást. Illő lenne, ha nem kísértenénk tovább a sorsot. A BVSC elleni meccs előtt is beszéltünk róla, hogy mekkora jelentősége lehet a pontrúgásoknak, és lám, mindhárom gólunkat így szereztük. A Gyirmót elleni hazai meccsen hasonló volt a helyzet, szerencsére megvannak azok a játékosaink, akik megfelelő rúgótechnikával rendelkeznek és azok is, akik magasak, valamint érkezni tudnak a jó beívelésekre. Ha szükség lesz rá, megint elő tudjuk hívni ezeket a szituációkat.

Ami a keretet illeti, Branimir Cipetic öt sárga lapja miatt nem léphet pályára, ő eddig az évad valamennyi bajnokiján a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára, így a helyettesítését nem lesz könnyű megoldani. A Kisvárda Gyirmót FC Győr elleni bajnokija vasárnap 17 órakor kezdődik.

A két csapat őszi mérkőzésén potyogtak a gólok, íme az összefoglaló:

Forrás: www.szon.hu