Nagy bizakodással voltunk a tavaszi rajt előtt, ugyanis az őszi zárás nem sikerült valami fényesen csapatunknak, azonban a szezonnyitó sajtótájékoztatón elhangzottak, valamint az ott bemutatott új játékosok alátámaszthatták pozitív érzéseinket.

Kissé visszapillantva az eddigi találkozóinkra, mindez csak fokozódni látszott, amikor a Soroksár együttesét magabiztos, jó, és ami talán a legfontosabb, eredményes játékkal, négy gólt szerezve sikerült legyőznünk a tavaszi rajton. Ezt követően kezdetét vette a bő egy hét alatt lejátszott három mérkőzésből álló sorozatunk, aminek első állomásaként az országot átutazva a matyóföldi Mezőkövesd Zsóry FC vendégei voltunk. Már az első tíz perc végén előnybe kerülhettünk volna, de Madarász Márk lövése után a jobb kapufa volt a hazaiak segítségére, a kipattanóból Horváth Rajmund ordító helyzetből helyezett a kapu mellé. Ezt „meg is büntette akkor a futball”, ugyanis újabb öt perc elteltével egy bal oldali szögletből Cibla ível a kapu elé, a középen jó ütemben érkező Zachán Péter pedig jobb külsővel a kapu közepébe perdített. Szünet után is hamar jött a gól, amit azonban szerencsére mi szereztünk, amikor öt perc játék után a bal összekötő helyéténél felzárkózó Hudák Martin elé került a labda, aki kapásból 14 m-ről lőtt ballal laposan a bal alsó sarokba lőtt. A második félidőben az idő múlásával fokozatosan nőtt csapatunk fölénye, de a kapu előtti szituációkba rendre hiba csúszott, így annak ellenére, hogy a játék képe alapján ekkor már győzelmi esélyeink voltak, sajnos maradt az egy-egy gólos pontosztozkodás, kijelenthető, hogy Mezőkövesden hagytunk kettő pontot.

A hétközi megmérettetés a MOL Magyar Kupa küzdelmeiben vívandó találkozónk volt a háromszoros magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes és szintén háromszoros Ligakupa-győztes ékvonalbeli Fehérvár FC ellen. Nemcsak sejtettük, tudtuk is, hogy nehéz dolgunk lesz a továbbjutás kiharcolásának kérdése ügyében, hiszen mégiscsak egy légiósokkal teletűzdelt első osztályú gárdát fogadtunk az ALCUFER Stadionban, de a kezdősípszó előtt bíztunk az un. sablonosnak mondható kifejezésben, miszerint a kupában egy meccsen bármi előfordulhat, amire korábban számunkra is több példa akadt. Ezen a mérkőzésen azonban sajnos nem tudtuk felborítani a papírformát, ugyanis piros-kék vendégeink az eső játékrészben magabiztosan, fölényben játszottak, amit ebben az időszakban kettő találattal nyomatékosítani is tudtak. Szünetet követően a fehérváriak időnként meddő labdatartással próbálták őrizni a megszerzett kettőgólos előnyt, de Marcal-parti csapatunk játéka is feljavult, így több potenciál adódott a támadó szekcióban, sajnos azonban a szépítő találat, amivel visszajöhettünk volna a meccsbe és izgalmassá tehettük volna a találkozó záró szakaszát, elmaradt, így sajnos nem maradt más, mint gratuláltunk a fehérváriaknak.

Végül az elmúlt vasárnap ismét hazai környezetben futballozhatott sárga-kék együttesünk, amikor a bajnoki tabellán ugyancsak 22 ponttal álló Aqvital FC Csákvár gárdáját láttuk vendégül a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján. A találkozó a futballszimpatizánsok körében ismert, meglepő eredménnyel zárult, ugyanis amíg a hazai játékosok előtt adódó lehetőségek rendre kimaradtak, addig a végig nagy lelkesedéssel játszó vendégek Fortuna kegyeltjei is voltak, hiszen szinte mindent gólra tudtak váltani és az első játékrész végén tapasztalható rövidzárlatunknak is köszönhetően elvitték a bajnoki pontokat otthonunkból. A lefújást követően Tamási Zsolt vezetőedzőnk érthetően bosszús volt a látottak ismeretében: – Nehéz szavakat találni a látottakra, hiszen az első félidő teljesítménye elfogadhatatlan és egyben érthetetlen. Nem lehet a szerdai kupameccsre sem fogni, hogy ilyen dekoncentráltan játszott csapatunk, és óvodás gólokat kaptunk. Szünet után próbáltunk talpra állni, lövőhelyzeteink is voltak, de ezek is gyengére sikerültek. Az első félidőben elintéztük magunkat, ma nagyon rossz napot fogtunk ki.

Folytatódik a pontvadászat

A mérkőzés felvételének megtekintését, az ilyenkor szokásos videó elemzéseket követően azonban nincs értelme a sebek nyalogatására, hiszen a fejek és a gondolatok rendbetétele után csakis előre szabad tekinteni, gőzerővel kell készülni az előttünk álló feladatra, ami nem más, mint a vasárnapi BVSC-Zugló elleni idegenbeli találkozónk.

Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések

A fővárosiak hazai környezetben kezdhették a tavaszi szezont, de a Mezőkövesd Zsóri FC nem volt udvarias vendég, ugyanis február 9-én elvitték a bajnoki pontokat a Szőny útról (1-3). Egy héttel később az Aqvital FC Csákvár látogatott hozzájuk, akik szintén győztesen térhettek haza (1-2). Az elmúlt fordulóban az akkori éllovas Kazincbarcikát fogadták, akikkel szemben értékes pontot szereztek egy gól nélküli találkozón. Ellenünk immár zsinórban negyedszer szerepelhetnek otthon.

Az eddigi 18 fordulóban a BVSC gárdája öt győzelmet, nyolc döntetlent és öt vereséget számlál, 14-16-os gólkülönbsége mellett 23 pontot szerzett, ami után a tabella 10. helyén áll. Ezzel szemben mi hatszor örülhettünk sikernek, négyszer osztoztunk a bajnoki pontokon ellenfelünkkel, míg nyolcszor szenvedtünk vereséget, 29-32-es gólok mellett 22 pontot gyűjtve szorosan mögöttük a 11. helyen várjuk egymás elleni találkozónkat.

Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt

Egymás elleni meccsként eddig három találkozónk említendő. Az első történelmi mérkőzés volt, ugyanis a BVSC gárdájával korábban bajnoki, vagy kupa, de még felkészülési mérkőzésen sem találkoztunk. Egy bizonyos tekintetben ünneprontóak voltunk 2023 október 8-án, ugyanis ezen a napon ünnepelte 72. születésnapját a kezdő sípszó előtt köszöntött Őze Tibor, a vasutas csapat szakmai igazgatója. Az említett összecsapáson az első játékrészben nem sikerült betalálniuk a csatároknak egyik kapuba sem, szünet után azonban szerencsére Szegi Vince (61. perc: 0-1), Soltész Dominik (68. perc: 0-2), majd Medgyes Zoltán (84. perc: 0-3) is eredményes volt. Következő találkozónkon hazai környezetben is sikerült begyűjtenünk a bajnoki pontokat, ugyanis 2024 április 14-én Kelemen P. (57. perc: 1-0) vezető találatára az utolsó negyedóra kezdetén Hajdú Ádám tudott válaszolni (76. perc: 1-1), majd a hosszabbítás pillanataiban Adamcsek Máté (92. perc: 2-1) a győztes találatot is megszerezte. Végül 2024 augusztus 18-án találkoztunk, s ezen a mérkőzésen jobban kezdtek a vendégek, hiszen Hidi Patrik szabadrúgásból, Király Ákos pedig akcióból veszélyeztetett, de ezeken kívül is próbálták irányítani a játékot. Hogy ezt az ő szempontjukból jól cselekedték, arra ékes példaként szűk negyedóra elteltével meg is szerezték a vezetést, amikor egy bal oldali akcióból Király Ákos beívelése után előbb Zamostny Balázs, majd Nwachukwu David is zavartalanul tisztán fejelhetett, előbbinél még Hársfalvi András bravúrt mutatott be, de az ismétlést már ő sem foghatta (0-1). Bő félórai játék után sikerült az egyenlítés csapatunknak, amikor Adamcsek Máté harciassága után Ugrai Roland szerzett szépségdíjas gólt (1-1). Az egyenlítés öröme sajnos nem tartott sokáig, ugyanis újabb négy perc elteltével a rutinos Pekár László lepett meg sokakat, de legfőképpen Hársfalvi András egy távoli szabadrúgással, ami után megint a vendégek neve mellé került az előny (1-2). Fordulás után öt percet kellett várni az első igazán értékes lehetőségre, de egy kipattanó után Katona Máté nagy helyzetből a kapu fölé lőtt. Próbálta feljebb tolni a játékát csapatunk, ami a cserékkel történő frissítéssel is párosult, de a vendégek jól szállták meg saját térfelüket és őrizték a megszerzett előnyt. Mi több, a csereként pályára lépő Batai Tamás növelhette volna az előnyt, amikor egyedül tört kapura, de 20 méterről leadott lövése után a jobb oldali kapufa volt a segítségünkre. Az idő múlásával nagy erőket mozgósított csapatunk az egyenlítés érdekében, ami a hosszabbítás elején realizálódott egy csodás találattal, amikor Oleksandr Pyshchur parádés lövése után a labda a bal felső sarokban kötött ki (2-2). Ezzel megszakadt együttesünk akkori kitűnő győzelmi sorozata, de a végső találattal az egyik pont itthon maradt.

Szakmai vezetőnk gondolatai

Vezetőedzőnk Tamási Zsolt is bízik benne, hogy játékosai egy esetleges fővárosi sikerrel elhomályosítják a rosszabb időszakot és az elmúlt fordulóban elszenvedett vereséget: – Bő egy hét alatt játszottunk három találkozót, amin belül a Fehérvár elleni kupameccsünkön tisztességgel helyt álltunk, különösen a második félidőben jól is játszott csapatunk. Úgy éreztük, hogy fizikailag tudtunk regenerálódni, viszont ami a vasárnapi mérkőzésünkön szembetűnő volt, hogy koncentrációban, mentálisan nem voltunk top állapotban, ami az első félidő elején már meg is mutatkozott, nem úgy pörögtek a srácok, lassúbb volt a játékunk a szokásosnál. Ezen felül produkáltunk egy olyan tíz percet, amin belül három gólt kaptunk elképesztő hibákból. A második félidőt is hasonlóan kezdtük, utána azonban nagy fölénybe kerültünk, tizenegy lövésünk volt, jöttek a helyzetek is, de az volt az érzésem, hogy ha egy hétig játszunk, akkor sem rúgunk gólt. Örömteli azonban, hogy cseréink ismét hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Nyilván ennek a hétnek a fő feladat az volt, hogy kielemezve a hibákat, ezen túltegyük magunkat és minden idegszálunkkal a BVSC elleni meccsre készüljünk. Leendő ellenfelünk az osztály egyik leghatékonyabban védekező csapata, nagyon párharcerős játékosokkal. Nem rajtoltak jól, de alaposan fel kell készülnünk belőlük, ha sikeresek akarunk lenni. Azt a mentalitást várom csapatomtól, amin belül érezzem, hogy játékosaink ki akarják javítani az elmúlt vereséget.

Helyszín és időpont

A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 19. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a BVSC-Zugó – Gyirmót FC Győr találkozó 2025 március 2-án vasárnap délután 14.00-kor kezdődik a budapesti Szőnyi úti BVSC-Zugló stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.