Fontos gyõzelem után

A Ferencváros II elleni siker jót tehet a csapatnak, de nem jelent megoldást mindenre. Várhidi Péter szerint ezen a bajnokin tudatosan játszott az együttes, megérdemelte a gyõzelmet, de nagyon nehéz mérkõzések várnak még az együttesre. Várhidi Péter, vezetõedzõ:

„Az elsõ perctõl kezdve úgy léptünk pályára, hogy megtartjuk a labdabiztonságot, ami eddig is jellemezte a csapatot, és mezõnyfölény kialakításával próbálunk közelebb kerülni az ellenfél kapujához. Sikerült is, és több lehetõségünk volt a támadások befejezésére. Ezúttal több helyzetünk is volt, mint eddig, akadt köztük olyan is, amit illett volna góllal befejezni, de a végeredmény a fontos és ez most nekünk kedvezett. Gyakoroltuk a meccs elõtt a pontrúgásokat. Csurka Zoltán jól is adta be a szögletet, Tóth Mihály pedig jól érkezett. Ettõl a gyõzelemtõl semmi nem változott, ugyanazok a problémáink megvannak, mint eddig. Szükségünk van még lendületes játékosra. Ez a siker sok mindenben segíthet, jót tehet a csapategységnek és az önbizalomnak is, de nem jelenti azt, hogy a hátralévõ bajnokikat gond nélkül hozzuk.”

(futsalarena.hu/sztk)

————————-


NB II: Vereség Szigetszentmiklóson
[2010-09-25 17:56]
NB II-es csapatunk 1-0-ra kikapott Szigetszentmiklóson a Nyugati csoport 7. fordulójában.
A gyõztes gólt egykori támadónk, Tóth Mihály szerezte a 81. percben. A mieink fõleg a második félidõben voltak aktívabbak, de ez kevés volt a pontszerzéshez.
Szigetszentmiklós- Ferencváros 1-0 (0-0)

Haber – Fülöp, Vattai, Antal (Veron 58. p.), Sváb – Peszmeg, Gárdos, Vass (Marton 84. p.), Tóth – Bölcsföldi, Danquah (Morales 46. p.)

Gólszerzõ: Tóth M. 81. p.
 
(ftc.hu)