Mielőtt bárki is félreértené a címben rejlő kifejezést, szimpatizáns sportbarátaink már értesülhettek róla, hogy klubunk vezetőségének döntése értelmében a bajnoki sorozatból hátralévő négy hazai meccset ingyenesen tekinthetik meg szurkolóink, így ez természetesen a beléptetésre vonatkozik, nem a pályán lévő kapunkra, hiszen azt az ellenfeleink előtt szeretnénk zárva tartani. Komolyra fordítva a szót, mint azt tudhatják az őszi szezon utolsó mérkőzéseit első csapatunk az ALCUFER Stadion talajának, gyepszőnyegének cseréje, valamint az azt körbeölelő terület felújítása miatt a pályaválasztói jog felcserélésével aktuális ellenfeleink vendége volt, idegenben játszott a Budafok (1-1), a Tatabánya (2-1), a Kozármisleny (3-2) és az Ajka (3-1) otthonában, így most ezek a találkozók a pontvadászat zárásaként hazai környezetben esedékesek.
Visszapillantásunk legfontosabb gondolata, hogy az elmúlt fordulóban a nagy múltú Vasas Fáy utcai otthonában az Illovszky Rudolf Stadionban is megvoltak a lehetőségeink, hogy gólt szerezzünk, s így esetleg a vezetést is megszerezzük, ami ugye teljesen megváltoztathat egy mérkőzést, de sajnos ezek kimaradtak, míg a másik oldalon egy remekül eltalált lövés elég volt a győzelemhez, így továbbra is keressük önmagunkat és eredményesebb csapatunkat.
Itt érdemes visszaemlékezni még egyszer a Győrben élő hazai vezetőedző Pintér Attila mérkőzés utáni nyilatkozatának első gondolataira, ami a győzelem öröme mellett sportszerűségéről is tanúskodott: – Évtizedek óta komoly háttérrel bíró meghatározó tényező a Gyirmót FC Győr labdarúgásunkban, sokkal jobb csapat annál, mint amilyen helyezést mutat a tabella, remélem, minél előbb rendeződik a helyzet részükre eredmények tekintetében is egyaránt.
Mi szakmai vezetőnk Schindler Szabolcs előzetesen is szoros meccsre számított, utólag viszont ismét az elpuskázott lehetőségek miatt volt bosszús: – Azt kaptam a mérkőzéstől, amire számítottam, jól felkészültünk a Vasas játékából. Volt egy mérkőzéstervünk, fegyelmezett védekezés mellett próbáltuk kihasználni a lehetőségeket. Voltak időszakai a mérkőzésnek, amikor hősiesen kellett védekeznünk, de e mellett a második félidőben meccslabdánk is volt. Sajnos hétről-hétre kimaradnak azok a szituációk, amik meghatározzák a csapatok helyezéseit. Egy átlövéssel elöntötte a hazai gárda a három pont sorsát, amihez csak gratulálni tudok nekik.
Folytatódik a pontvadászat
A bajnoki pontvadászat hajrájában esedékes négy mérkőzésünket tehát hazai környezetben tudjuk játszani, ami miatt is fokozottan bízhatunk, hogy igenis megszakad már ez az átkos nyeretlenségi sorozat, és esetleg az alsó régióból feljebb lépve megkezdhetjük a felzárkózást a középmezőny irányába. E sorozat első állomásaként a Budafoki MTE látogat hozzánk Marcal-parti otthonunkba.
Nagy múltú klub piros-feleke fővárosi, XXII. kerületi ellenfelünk, hiszen Világosság Futball Csapat néven 1912-ben alakult, majd az évtizedek során tizenkettő névváltozáson keresztül nyerte el a jelenlegi Budafoki MTE nevét. Eddig két alkalommal szerepelt az élvonalban, először még az 1945-1946-os idényben. Az 2019-2020-as szezonban az NB II második helyén végzett és 74 év után visszajutott az élvonalba, de egy szezon után kiesett. A 2022-2023-as MOL Magyar Kupában bejutott a döntőbe, de ott hosszabbítást követően 2–0-ra kikapott a Zalaegerszegtől.
Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések
Leendő ellenfelünk az eddig lejátszott 26 fordulóban nyolcszor tudott győztesként ünnepelni a meccsek lefújásakor, míg hét döntetlen mellett tizenegyszer hajtott fejet vesztesként ellenfele előtt, 38-47-es gólkülönbsége mellett így 31 pontot szerzett, ami a 11. helyre rangsorolja a bajnoki tabellán. Mi hat siker és kilenc pontosztozkodás mellett szintén tizenegy vereséget értünk el, 34-40-es gólok után 27 ponttal a veszélyes 15. helyen várjuk a vasárnapi mérkőzésünket.
Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt
Az egymás elleni mérlegünk statisztikája szerint tízszer találkozott a két csapat, amelyen belül három fővárosi győzelem volt a párharc elején, 2017 november 19-én (1-0), 2018 május 37-én (1-2), valamint 2018 szeptember 2-án (1-0). Ezeket követően azonban sárga-kék siker született 2019 március 3-án (2-1), majd kétszer osztoztak a csapatok a pontokon, 3019 november 24-én (1-1), és 2022 augusztus 17-én (0-0). 2023 február 12-én ismét mi örültünk (2-1), majd 2022 augusztus 13-án megint csak nem bírt egymással a két gárda (1-1), míg 2024 február 11-én vendégként örülhettünk (1-3). Legutóbbi közös találkozónk 2024 november 3-án volt, amikor a fővárosban villámrajtot vett a hazai gárda és már a 2. percben Merényi Ádám találatával megszerezte a vezetést, amire a 23. percben Ugrai Roland tudott válaszolni büntetőből, így egy-egy góllal megosztoztak a csapatok a bajnoki pontokon.
Szakmai vezetőnk gondolatai
Vezetőedzőnk Schindler Szabolcs nagyon bízik benne, hogy végre megszakad a sorozatunk és győztesen hagyhatjuk el a játékteret vasárnap: – Ha visszatekintek a Vasas elleni idegenbeli mérkőzésünkre, akkor William Shakespeare híres romantikus komédiájának és az ebből 1993-ban született filmnek címe, a „sok hűhó semmiért” jut eszembe, ugyanis rendkívül sok energiát mozgósítottunk a jó eredmény érdekében, meg is voltak a lehetőségek a gólszerzésre, bár igaz ez mindkét oldalra. Amióta Mészöly Géza átvette a csapatot, az első kettő meccs után eredményesebbé váltak. Sok rutinos, jó játékosuk van a keretükben, fontos lesz hogy a kapu előtti szituációkban pontosabbak legyünk. Nagyon kellene az első siker, hiszen látható, hogy rendre nüanszokon csúszunk el. Jól dolgozott a csapat a héten, remélem vasárnap is mindent megtesznek a fiúk a várt győzelemért, amit minél előbb meg kellene szereznünk. A játékoskeretünkben megvannak azok a játékosok, akik egy-egy klasszis megmozdulással esetleg mérkőzéseket tudnának eldönteni, de eddig ezekkel a szituációkkal is adósak vagyunk a nekünk szorítóknak, remélem, e téren is történik változás és rövidesen láthatunk ilyen extra megmozdulásokat is.
Helyszín és időpont
A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 27. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE találkozó 2025 május 4-én vasárnap, kora este 19.00-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.