A hét végén igazi futball-nagyüzem lesz a klubunknál, hiszen a Gyirmót FC Győr csapatai immáron szinte minden szinte érdekeltek lesznek.

A bajnokságában listavezető u17-es  csapatunk, ma 14 órakor, rangadón fogadja a Mosonmagyaróvári TE gárdáját.

Aztán szombaton délelőtt sűrű lesz a program a gyirmóti pályákon, az u19-es együttesünk az éllovas Kisvárdai Akadémia csapatát látja vendégül, míg 12 órakor az u14-es fiú -, valamint az u16-os lány csapatunk is hazai környezetben lép pályára. Szombaton délután, 16 órakor, Győrújfalun leszünk érdekeltek, ahol a megyei bajnokságban élen álló második csapatunk küzd majd a bajnoki pontokért.

Vasárnap délelőtt 10 órától kis korosztályos csapataink egyrésze a saját szervezésű régiós Bozsik-tornán szerepel, míg a többiek 9 órától, a DAC pályán játszanak majd a körzeti Bozsik-tornán szintén három korosztályban. Érdekesség, hogy u12-es lány együttesünk, ezúttal a fiúk mezőnyében vetélkedik majd.

A hét vége csúcspontjaként, vasárnap 17 órakor kerül sor, éllovas NB III-as felnőtt csapatunk találkozójára, amikor is az Alcufer stadionban, Gyirmót-Zsámbék mérkőzést rendeznek.

Minden érdeklődőt, szurkolót, szülőt, szeretettel várunk a gyirmóti csapatok szereplésére!