Ma tartotta meg a Gyirmót FC Győr a tavaszi idénynyitó sajtótájékoztatóját, valamint szurkolói ankétját.
A sajtótájékoztatón Tamási Zsolt vezetőedző elmondta, hogy a csapat hazai környezetben készült, adottak volta a feltételek az edzésmunka elvégzéséhez, majd vázolta a további célkitűzéseket a bajnokságban.
Rusák Edvárd a Gyirmót FC Győr csapatkapitánya vette át a szót Tamási Zsolt vezetőedzőtől, majd elmondta milyen a csapat hangulata, az öltözői légkör, valamint hogy hogyan látja a jelenlegi bajnokságot.
Ezt követően bemutatásra kerültek új igazolásaink: Papp Milán, Gajdos Zsolt, Kelemen Márko, Iván Alex és Dobozi Krisztián.
Új játékosaink elmondták önmaguk eddigi pályafutásuk főbb ismérveit, majd céljaikról számoltak be.
Távozó játékosaink: Erdei Milán és Molnár János.