Szombaton reggel 9:00 kor az MTE csapatát fogadtuk hazai pályán, ahol 9 játékos lépett pályára:
Tóth Szabolcs(Medve), Simon Olivér(Simi), Martinák Máté(Sárkány), Csaplár Milán(Milu), Parcsami Mózer Márton(Nyúl), Mészáros Zsombor(Zsomesz), Laki Levente(Levi), Dobos Ádám(Szöcske), Nagy Ádám(Nagy). Az idei év elsõ mérkõzését 3 hét pihenõ után focira kiéhezve letámadással kezdtük, aminek pár perc után meg is lett az eredménye, megszereztük a vezetõ gólt!
Vezetõ gólra sajnos az MTE csapata gyorsan reagált 1-1. A mérkõzésen mindkét csapat támadó szellemiségbe lépet fel! Élvezték a fiúk, hogy focizhatnak! Támadásainkat szélen próbáltuk vezetni és mélységi passzokkal igyekeztünk ellenfelünk mögé kerülni. Labdakihozatalainkat gyors egy érintõs passzokkal, kényszerítõkkel próbáltuk építeni! Mérkõzés felénél faradás hatására pár percig fejben nem voltunk a pályán, pontatlanság jellemezte játékunkat, távol védekeztünk az ellenfelünktõl, de sikerült hamar magunkra találni és a hibáinkat javítani, pontosítani a játékunkat. Mérkõzéssel összességében elégedett vagyok, jól játszottunk, az edzésen tanultakat alkalmaztuk! Bátran cselezünk és élveztük a játékot! Többet kell kapura rúgnunk, nem használjuk ki a helyzeteket amikor kapura tudnánk rúgni a labdát! Mérkõzésen mindenki teljesítette a kérésemet: Érezd jól magad és nyújtsd a maximumot! Két órás mérkõzésen ma minden játékos fejlõdött! Gratulálok!
Szombat délután:
Szombat délutánra a Csanak U11 es csapatával volt mérkõzés szerve, de ezt pénteken lemondták, így egymás közötti játék volt a gyõri Barátság parkban! Nagyon jó hangulatú mérkõzést játszottunk 90 percen keresztül ami a fejlõdésünk mellett a csapatunk összetartását is segítette! Több játékos is részt vett a délutáni mérkõzésen, aki játszott reggel is! Örülök, hogy a játékosok minden lehetõséggel élnek és mindent megtesznek azért, hogy fejlõdjenek, ezt pedig a szülõk maximálisan támogatják! Köszönöm, Gratulálok!
Vasárnap Üstökös Farsangi kupa
Vasárnapi tornán 9 játékossal vettünk részt: Tóth Szabolcs(Medve), Simon Olivér(Simi), Csaplár Milán(Milu), Parcsami Mózer Márton(Nyúl), Mészáros Zsombor(Zsomesz), Laki Levente(Levi), Dobos Ádám(Szöcske), Nagy Ádám(Nagy). Szabó Dominik(Domi).
Csoportunk: Gyirmót Nagymegyer, Üstökös, Ménfõcsanak, Csorna.
Elsõ mérkõzésünket az Üstökös csapata ellen játszottuk, amit a megbeszéltek szerint kezdtünk! Letámadtunk ellenfelünket és a megszerzett labdákkal gyors támadásokat vezettünk! Sorra dolgoztunk ki a helyzeteket, amikbõl 2 gólt szereztünk és ezzel 2-0 gyõzelemmel kezdtük a tornát. Két mérkõzés pihenõ után következett a Csorna Se ellenni mérkõzésünk, ahol szintén letámadással igyekeztünk ellenfelünk föle kerekedni! Sajnos a mérkõzés elején a megszerzett labdákat kapkodással és pontatlansággal elszórtuk a kapu elõtt, így nem tudtuk befejezni a támadásainkat, amibõl az ellenfél kontrázott! Mérkõzés végére letisztul a játékunk és gyors kontrából sikerült 2-0 ra megnyerni a 2.mérkõzésünket is. Pihenõ után következett a Ménfõcsanak csapata! Mérkõzés elejétõl folytattuk ahol abbahagytuk a 2. ellenfelünk ellen nyújtott teljesítményt. Kérésem a játékosoktól az volt gyorsítsunk még a játékunkon 2-3 érintõbe játszunk, aminek 9-0 gyõzelem lett az eredménye. Negyedik mérkõzésünk a Nagymegyer csapata ellen következett! Rengeteg támadást vezettünk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos nem tudtuk kihasználni, érvényesíteni õket! A mérkõzés 12. Percében Medve szépen belépet a játékba a kapuból, majd egy csel után pontatlanul passzolta a társának a labdát amit az ellenfél kihasznált, átvétel nélkül félpályáról átrúgta fölötte az üres kapuba a labdát! Végeredmény 0-1. Ezzel a csoportmérkõzések lezárultak , amiben 1 helyen végeztünk! Csoportmérkõzések után a B csoport második helyezettével játszottunk a döntõbejutásért.(PELC) Sajnos a mérkõzést egy gyors öngóllal kezdtük amire az ellenfél hamar rá is rúgott 1 et, 2-0. Sajnos itt a fiúk „összeestek” a Pápa csapata pedig még nagyobb kedvel játszott. Játékunk sajnos ezen a mérkõzésen lélektelen volt, így kevés helyzetet dolgoztunk ki! Mérkõzés végére javult a játékunk, de a mérkõzés megnyeréséhez sajnos kevés volt, mert csak 1 gólt sikerült rúgni a 4 kapott gólra(2 öngól) végeredmény 1-4. Harmadik helyért a Nagymegyer csapatával csaptunk össze. Mérkõzés elején hamar büntetõhöz jutott az ellenfél, amit érvényesítettek is.1-0. Nem adtuk fel küzdöttünk és játszottuk tovább a játékunkat. Meg is lett az eredménye szép támadások után sorra sikerült gólokat rúgni, aminek a vége 5-1 lett, így a torna 3. helyén végeztünk! Összességében elégedett vagyok a mai teljesítménnyel, gratulálni tudok mindenkinek! Labdával sokkal biztosabbak voltunk, bátran cseleztünk és labdakihozatalunk is gyorsabb volt! Passzaink pontosabbak! Góljaink 80%-ában 2 az 1-eket lejátszottuk, kipasszoltuk az ellenfél kapusát! Önzetlenek voltunk csapatként játszottunk sok kényszerítõvel! Játékunkat nagyon segítette, hogy Medve bátran belépett a játékba, cselezett, majd indította társait, amikkel már gólhelyzetbe kerültünk! Jó volt látni hogy kapus posztról belépve Ronaldo csellel, megkerülõs csellel és bátor játékkal segítette a támadásainkat! Harmadik hely megszerzése mellett a mai torna legjobb kapusa Tóth Szabolcs Gyirmót U10!
A torna rendezõitõl is dicséretben részesültünk, kiemelték a csapatunk játékát: fegyelmezett a játék, szép támadások, labdakihozatalok, példaértékû hozzáállás, van stílusa a csapatnak!
Gratulálok mindenkinek! Hajrá Gyirmót!!!