MERKANTIL BANK LIGA 14. forduló

Tiszakécskei LC – Gyirmót FC Győr

            0 – 1   (0–0)

Tiszakécske: 255 néző.

Játékvezető: Berényi Tamás (Baghy Csaba, Szabó Dániel)

Tiszakécske: Halasi – Balázs B.(Oláh 67), Csáki, Végső, Lovas (Kiss N. 67) – Szekér Á. – Vachtler (Gyurján 64), Zamostny, Erdei C., Winkler (Vólent 85) – Horváth Z. (Farkas 67)

Vezetőedző: Visinka Ede

Gyirmót: Hársfalvi – Major, Csörgő, Hajdú, Nahirnij – Vass Á. – Berki (Soltész 75), Kovács M., Nagy P.(Hudák 90), Medgyes (Herjeczki 70) – Simon A. (Pethő 70)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Berki (0-1 ) az 57. percben

57.perc: Simon A. emelt a védők gyűrűjében középen kilépő Berki István elé, aki 10 méterről a kimozduló Halasi mellett a kapu közepébe lőtt (0-1).

Az elmúlt fordulóban nem sikerült a korábbi hazai vereségeket győzelemmel elhomályosítani, de az mindenképpen dicsérendő, ahogyan hozzáálltak játékosaink a találkozóhoz. Bíztató volt ez a tiszakécskei fellépés előtt mindenképpen, hiszen ahogyan vezetőedzőnk Csertői Aurél is hangsúlyozta korábban, minden pontnak kiemelt jelentősége lehet a végelszámolásnál, ugyanis mint ahogyan azt eddig is tapasztaltuk, rendkívül kiegyenlített a mezőny, mindenki legyőzheti előzetesen esélyesebbnek vélt ellenfelét.

Igaz ez a Tisza-parti találkozónkra is, hiszen a kezdő sípszó előtt a dobogósok előtt helyezkedve utaztunk a középmezőny alján tanyázó házigazdához.

Negyedóra elteltével Simon András, majd Kovács Milán veszélyeztette a vendégek kapuját, de mindkét lehetőség elhalt Halasi kezében. Szűk félórai játék végén egy kontra után Medgyes Zoltán lőhetett 18 méterről, de Csáki menteni tudott, míg a másik oldalon Vachtler 20 méteres próbálkozása jelentett veszélyt. a legnagyobb helyzet azonban Nagy Patrik előtt adódott, amikor egy hazai védelmi hiba után ballal 14 méterről az üres kapu fölé lőtt.

A szünet utáni pillanatokban a hazai kapu előterében Csáki kezezése jelentett riadalmat a játéktéren, de a játékvezető sokak meglepetésére nem ítélt büntetőt. Szűk egyórai játék elteltével Simon András emelt a tétovázó védők között kilépő Berki István elé, aki 10 méterről a kimozduló halasi mellett a kapu közepébe lőtt. Kis idő múlva egyenlíthetett volna a hazai gárda, de Balázs Benjamin fejesénél a léc volt a segítségünkre. A záró pillanatokban az ex-gyirmóti Gyurján beadása után Zamostny sarkazása után védett Hársfalvi András.

Az első félidő nagy részében meddő mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, kevés gólszerzési lehetőség volt mindkét oldalon, de ezek egyikénél mégis vezetést szerezhetett volna együttesünk, de Nagy Patrik óriási helyzetből a léc fölé lőtt. Egy óra elteltével előnybe került csapatunk, amikor Simon András mesteri asszisztját váltotta gólra Berki István. A hazaiak ezzel szemben Balázs fejese után kapufáig jutottak. Folyamatos cserékkel frissített mindkét szakvezető, a Tiszakécske próbált nagyobb hangsúlyt fektetni a támadásokra, de a kontrákban rendre meg volt a veszély, a védelem azonban jól zárt.

Visinka Ede: A döntetlen igazságosabb lett volna, de az látszott, hogy amelyik csapat gólt szerez, az akáár győzelmet is érhet. Jó csapat a Gyirmót, de nem focizott le minket. Kevés helyzetünk volt, de a kapufáig eljutottunk, azonban ezért nrm jár pont.

Csertői Aurél: Az első félidőben, mezőnyben folyt a játék, nem voltunk hatékonyak. Szünet után támadólag léptünk fel és megszereztük azt a gólt is, amivel összességében jobbak voltunk a hazaiaknál.