Tovább alakul a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatának kerete, ma is többen aláírták a következő idényre szóló szerződésüket.

Szegi Vince immáron tizenhárom éve került Veszprémből Gyirmótra, és most újabb szezonra is elkötelezte magát a 28 esztendős futballista. A több poszton is bevethető játékos, élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik, és természetesen nem lehet más célja, mint, hogy a csapat azonnal visszajusson a másodosztályba.

A rutinos kapus, Rusák Edvárd sorozatban a tizenegyedik bajnoki szezonját kezdi meg Gyirmóton, és elmondása szerint, rajta biztosan nem fog múlni, hogy az együttes az idény végén feljutást ünnepeljen.

A több NB I-es és NB II-es csapatot is megjárt tapasztalt középpályás, Hudák Martin is úgy döntött, Gyirmóton folytatja pályafutását, számára sem kérdés, hogy teljesítményével meghatározó módon kell segítenie a csapatot céljai elérésében.

A tehetséges, 21 éves középpályás, a Puskás Akadémián nevelkedett Kiss Norbert, szintén a gyirmóti együttes tagja marad, és minden szempontból egy kiemelkedően sikeres idényben bízik.

Jó hír még a csapat háza tájáról, hogy az utánpótlás válogatott Lányi Bence felépült sérüléséből, és a tervek szerint, már teljes egészségesen lehet ott a gárda holnapi első edzésén.