Gyirmót SE Győr utánpótlás-edzők segítettek a Petz Aladár Kórház karácsonyfáját feldíszíteni
Meghitt karácsonyi hangulat költözött a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházba, ahol a Gyirmót SE Győr utánpótlás-edzői idén is önként vállalták, hogy segítenek feldíszíteni a kórház karácsonyfáját.
A klub munkatársai – akik a sport mellett a közösségi szerepvállalást is kiemelten fontosnak tartják – örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az edzők szerint fontos, hogy a klub ne csak a pályán legyen jelen Győr életében, hanem a város közösségi eseményeiben is aktív szerepet vállaljon. A kórházi dolgozók nagy örömmel fogadták a segítséget, az ünnepi hangulat pedig már a díszítés közben is érezhető volt.
Bízunk benne, hogy ezzel a kis gesztussal sikerült szebbé varázsolni a kórházban tölött ünnepi időszakot, és hagyományt teremteni abból, hogy a klub minden évben hozzájárul a karácsonyi készülődéshez.
