Klubunk, csapatunk a pályán és a pályán kívül is mindent megtesz azért, hogy elérje céljait, megnyerje a bajnokságot, és visszakerüljön mielőbb a magasabb osztályba!
A tulajdonosaink támogatásával, ma újabb szintet léphetett együttesünk, hiszen szerződtette a magyar bajnok, 36-szoros válogatott, Kalmár Zsoltot!

A 30 éves Kalmár korábban az ETO FC, az RB Leipzig, az FSV Frankfurt, a Bröndby, a Dunaszerdahely és a Fehérvár FC gárdáiban szerepelt, és reményeink szerint, hamarosan tétmérkőzésen is magára öltheti majd csapatunk 13-as sárga-kék mezét!
A tapasztalt középpályás, legutóbbi sérülése, műtétje után felépült, immáron hetek óta Gyirmóton készül, a szakmai stáb elégedett a munkájával, és társaival is remek viszonyt alakított ki.

Horváth Cs. Attila, a Gyirmót FC Győr sportigazgatója: – Gyermek korától kezdve ismerem Kázsét, aki tehetségével hamar kitűnt a társai közül.
Fiatalon magyar bajnok lett az ETO-val, utána pedig remek külföldi csapatokban szerepelt, és a magyar válogatott stabil tagjává vált. Az elmúlt időszakban egy szerencsétlen sérüléshullám gátolta abban, hogy folyamatosan pályán lehessen, de remélhetően ennek a pechszériának vége lett!
Kölcsönösen bízunk egymásban, korrekten átbeszéltük a lehetőségeinket, ha egészséges lesz, már pedig jelen állás szerint, szépen javul az állapota, hosszútávon számítunk rá. Kiváló labdarúgó, aki igazi vezére lehet csapatunknak!
