Ismét igazi futballdélutánnak lehetnek szemtanúi a vasárnap Gyirmótra kilátogató szimpatizánsaink, ugyanis mindkét felnőtt együttesünk hazai környezetben lép pályára. Elsőként, 12.30 órai kezdéssel, vármegyei I. osztályú csapatunk a Csornát fogadja, majd pedig 15 órakor, a centerpályán kezdődik NB III-as csapatunk találkozója a Balatonfüred ellen.

Rábaközi vendégek

Megyei első osztályban vitézkedő második csapatunk is próbál lépést tartani NB III-as gárdánkkal a tekintetben, hogy eddig minden mérkőzésének lefújásakor győztesen hagyta el a játékteret. Az előttünk álló fordulóban ismét hazai környezetben játszanak majd fiataljaink, akik a korábban magasabb osztályban is vitézkedő Csornai SE-t látják vendégül. Ellenfelünk a mögöttünk hagyott játéknapon középmezőnybeli társát, a Ménfőcsanak gárdáját fogadva játszott 1-1-es döntetlent.

Csapatunk edzője, Koltai Tamás bízik együttesünk javuló játékában:

– Főként magunknak köszönhetően, nehéz mérkőzésen vagyunk túl a Koroncó ellen, amit azonban szerencsére, gyengébb játékunk ellenére is sikerült megnyernünk. Sok tanulsággal szolgált a találkozó, amiből muszáj lesz tanulnunk. A heti felkészülésünk kissé hektikusra sikerült, hiszen az U19-es országos kupa miatt, többen „visszajátszottak” játszani, de ez sem lehet kifogás, hiszen azért van a szakmai stábunk, hogy ezeket a helyzeteket is jól menedzseljük, és megoldjuk. Célunk, hogy jó játékkal legyőzzük a korábban több sikert megért, most a középmezőnyben álló csornai együttesét.

Papírforma érvényesítés 

A mögöttünk hagyott fordulóban Tatabányán, immáron sorozatban tizenharmadik győzelmünket is begyűjtöttük. Most ismét hazai környezetben játszhatunk, amikor is az alsóházban tanyázó Balatonfüred együttesét látjuk vendégül az Alcufer Stadionban. Ellenfelünk jól kezdte a bajnoki sorozatot, hiszen hazai környezetben legyőzte a tavalyi bajnok Credobus Mosonmagyaróvár együttesét, majd idegenben ünnepelhetett a Komárom otthonában, ezek után azonban nem sikerült folytatni a sorozatot, hiszen az ezt követő tizenegy fordulóban öt döntetlen mellett hatszor vesztesként hagyta el a játékteret. Mi ezzel szemben a már említett jó sorozatunkon belül minden játéknapunkon sikerrel zártunk, így talán ismét kijelenthető, hogy esélyesként várhatjuk előttünk álló találkozónk kezdését.

Vezetőedzőnk, Weitner Ádám a sikerek mellett a sérültek felépülésének is örülhet:

– Két nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen a tavalyi bajnok Mosonmagyaróvár, és az elmúlt évben még hozzánk hasonlóan másodosztályú Tatabánya ellen játszottunk, amelyeket sikeresen, kapott gól nélkül tudtunk lehozni. Az eredmények mellett fontos, hogy bár Lányi és Miknyóczki személyében van két eltiltott játékosunk, hosszú idő után megint mindenki egészségesen készült a héten, így jó hangulat uralkodik az öltözőben, ami azonban nem párosulhat elbizakodottsággal. Minden játékosomat éhesnek látok a további sikerekre, a játékot és az eredményt tekintve is vannak céljaink. Azért dolgozunk, hogy ezek megvalósulhassanak!