A korábban román bajnokságban szereplő középpályásunkkal az első benyomásairól, a kihívásairól, és a terveiről beszélgettünk

,, Helló. A nevem Denis Ventura, 26 éves vagyok és Szlovákiából származom. A családomban mindenki rajongott a futballért, így 6 évesen szülővárosomban, Szenicében/az FK Senicán kezdtem el játszani. A fő célom, hogy segítsek a csapatnak az első osztályban maradni. Ez a legfontosabb. Személyes célom, hogy egészséges maradjak a szezon során, és minél több mérkőzésen pályára léphessek. Úgy gondolom, hogy a csapatnak minőségi játékosai vannak, és megvan az esélye, hogy az NB1-ben maradjon. Ahogy hallottam, a magyar bajnokság évről évre javul, sok minőségi játékos érkezik Magyarországra. Az infrastruktúra, a stadionok is európai szintűek. Középső középpályásként játszom, lehetőleg védekező feladatkörökkel. Fegyelmezett játékos vagyok, agresszív, jó a párharcokban. Véleményem szerint a passzjáték is erősségeim közé tartozik. Csak pozitív benyomásaim vannak. Sajnos csak egy edzésen tudtam részt venni és utána pozitív lett a PCR-tesztem. De, amit láttam, a csapat, a személyzet összehangoltan működik, Gyirmóton csodálatos infrastruktúra, edzőpályák, szép stadion van. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.”