2025. június 13-án pénteken 16 óra 30 perckor kerül sor az MLSZ Regionális U16 Kiemelt Rájátszás visszavágójára.
Az első mérkőzésen 2-2-es döntetlen született az ALCUFER Stadionban.
Visszatekintő
4. perc: Toldi Máté jobb oldali beadása után a középen menteni szándékozó Steszli András lábáról saját kapujába került a labda. 0-1.
19. perc: A bizonytalankodó védők között Toldi Máté harcolt ki magának tiszta helyzetet, majd elhúzta a labdát a kapujából kimozduló Tóth Szabolcs mellett és a kapu bal oldalába helyezett. 0-2.
38.perc: Czelter Ruben került helyzetbe a baloldalon, majd az átvételt követően ballal 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1-2.
67. perc: Vercse László buktatta a büntető területen belül Péntek Ádámot, amiért a vendégek védője második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott, a megítélt büntetőből pedig Kovács Botond jobbal, higgadtan a kapu jobb oldalába helyezett. 2-2.
Szücs Gergely vezetőedző osztotta meg gondolatait a holnapi mérkőzéssel kapcsolatosan.
„Egy nagyon szervezett és gyors csapat ellen találkoztunk az osztályozó során. A hetet regenerációval indítottuk, majd közösen kielemeztük a pénteki mérkőzést. A hét többi napján a taktikai felkészültség volt fókuszban. A játékosokon minden edzésen érződik a motiváltság, látszik mennyire szeretnék ezt a párharcot is sikerrel venni, és kiharcolni a feljutást a magasabb osztályba.
Egy hosszú, de annál tartalmasabb tizenegy hónapon vagyunk túl, amit szeretnénk megkoronázni egy jó játékkal. Bízom benne, hogy a hangulat idegenben is hasonló lesz, mint hazai pályán, és minél többen elkísérik a fiúkat, mert látszott, mennyit jelentett nekik, hogy szurkolók előtt léphettek pályára.”
MLSZ Regionális U16 Kiemelt Rájátszás 2. forduló
Gödöllői SK – Gyirmót SE Győr
2015.06.13. péntek 16:30
Szűcs Lajos Sportcentrum – Gödöllő