Július utolsó hétvégéjén elstartoltak honi labdarúgásunk osztályainak bajnoki küzdelmei, ami után, néhány napja, a Gyirmót FC Győr, a kupasorozatban is érdekelt volt
Szerencsére beigazolódtak reményeink, abban a tekintetben, hogy jól sikerült a rajt mindkét fronton, ami a játékosok önbizalmát tekintve mindig létfontosságú. Fontos lesz azonban, hogy ezt a mentalitást, valamint az azt követő eredményességet is fenn tudják tartani játékosaink, hiszen hosszú sorozat előtt állunk, és tudjuk, mindenképpen érvényesíteni kell a szloganünket: „Vissza a jövőbe!”
A mögöttünk hagyott hétvége margójára szerencsére így többfrontos sikeres fellépéseket említhetünk, hiszen a soproniak elleni kupa továbbjutás mellett, második csapatunk is győzelemmel (4-3) tért haza a Puskás Akadémia második együttese elleni idegenbeli felkészülési mérkőzéséről. E mellett a tulajdonosi körünk által támogatott sportcsalád harmadik csapataként szereplő Bágyogszovát gárdája is kipipálta a vasárnapra rá szabott feladatot, ugyanis a vármegyei Keglovich-kupa első fordulójában, a rendes játékidőben elért 2-2-es végeredményt követően, 4-3-as büntető párbajban búcsúztatta a jó erőkből álló Farád együttesét.
Előre tekintve kijelenthetjük, nem vár könnyű feladat az előttünk álló hétközi fordulóban Weitner Ádám vezetőedző legénységére a tekintetben, hogy második helyezettként, a tabella negyedik pozícióját elfoglaló Puskás Akadémia II csapatához látogatunk, amely szintén győzelemmel kezdte a rajtot, ugyanis a győri kirándulásuk alkalmával 3-1-es győzelmet aratott az ETO Parkban.
Annak ellenére, hogy természetesen egy bajnoki játéknap után még nem lehet érdemben elemezni az erőviszonyokat, mégis kijelenthetjük, hogy élcsapatok randevúznak szerdán a Pancho Arénában, ugyanis a hazaiak a 3-1-es idegenbeli sikerüknek köszönhetően három ponttal a negyedik helyen állnak, míg mi egy rúgott találattal vagyunk előttük, ugyanis a 4-1-es soproni piros-fehérek elleni bajnoki győzelmünk után, szintén három egységgel a második helyről várjuk az egymás elleni találkozónk kezdő sípszavát.
Csapatunkból, sérülés miatt, biztosan hiányozni fog Rusák, Kovács D. és Vincze, a többiek viszont a szakmai stáb rendelkezésére állnak.
Az NB III Észak-nyugati csoportjának második fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Puskás Akadémia II – Gyirmót FC Győr találkozó, augusztus 6-án, szerdán, 17.30 órakor kezdődik Felcsúton, a Pancho Arénában.
