Nem lesz könnyű dolgunk az előttünk álló vasárnapon sem, ugyanis a tavalyi bajnoki sorozat győztese, a Credobus Mosonmagyaróvár látogat az Alcufer Stadionba, így a városi után, vármegyei rangadó vár együttesünkre.
Természetesen nem ismeretlen számunkra az óvári gárda, hiszen a közelmúltban a MOL Magyar kupa küzdelmeiben, augusztus 23-án már találkozhattunk velük. Az akkori összecsapáson belül mezőnyben meglehetősen kiegyenlítetten folyt a játék az első játékrészben, de amíg a hazaiak törekvéseit rendre meghiúsította védelmünk a kapunk előterében, addig a mi támadóink közelebb álltak a helyzetekhez és a gólszerzéshez, de sajnos ezek is kimaradtak. Fordulás után fokozódott a sárga-kék fölény, ami a labdabirtoklás mellett sorozatos támadásokban és helyzetekben, s végül az utolsó negyedóra kezdetén Hudák D. fejese révén a győzelmet jelentő gólban is megmutatkozott. A találkozó összképe alapján megérdemelten jutottunk tovább.
Érdekes adat, mi szerint ez volt az óváriak utolsó veresége, ami után a bajnoki sorozatban egy döntetlen mellett hatszor ünnepelhettek győztesként. Az akkori kupasiker után tehát hazai pályán vár ránk az újabb kihívást jelentő összecsapás ellenük, most azonban már a számunkra is nagyon fontos pontokért szállnak harcba a csapatok.

A Lajta-partiak az eddigi 11 forduló során hétszer ünnepelhettek győztesként, két-két döntetlen és vereség mellett, 22-9-es gólkülönbségükkel, 23 pontot szereztek, ami után a dobogós csapatok mögötti negyedik helyen állnak, míg mi továbbra is hibátlan mérleggel, a maximális 33 pontot begyűjtve, éllovasként várjuk összecsapásunk kezdő sípszavát.

Vezetőedzőnknek Weitner Ádámnak természetesen nem lesz ismeretlen ellenfelünk, annál is inkább, hiszen a korábbi gondolatokban említett tavalyi bajnoki cím idején még az ő kispadjukon ült segítőjével, Stanisic Lazarral együtt.
– Több játékosunk van, akik sérüléssel bajlódtak az elmúlt időszakban, én is kíváncsian várom, hogy közülük kikre számíthatunk a hétvégén. Szép erőpróba lesz számunkra a vasárnapi mérkőzés, hiszen az egyik legerősebb csapattal fogunk találkozni a bajnokság során. Személyesen is jól ismerjük őket, megpróbáljuk minél jobban felhívni játékosaink figyelmét arra, hogy mire számíthatnak ellenfelünktől. Erős csapat, amit az is bizonyít, hogy utoljára a MOL Magyar Kupában ellenünk szenvedtek vereséget, de mi is folytatni kívánjuk szép sorozatunkat. Az öltözőben és az edzéseken is pozitív a hangulat, de e mellett továbbra is elvárjuk a kemény munkát. Tiszteletet mutatunk mosonmagyaróvári ellenfelünk felé, de szeretnénk legyőzni a tavalyi bajnokot.
Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 12. fordulójában, a Gyirmót FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik.
