A Gyirmót FC Győr játékosai és vezetői a mai napon megkoszorúzták id. Horváth Ferenc és Galambos István sírját a gyirmóti temetőben, valamint Nagy Ferenc sírját a rábapatonai temetőben. 

A megemlékezésen cégvezetőnk, Margitai Zoltán mondott beszédet.

id. Horváth Ferenc klubunk alapítója sikeresen irányította az 1993-ban megalakult Gyirmót SE labdarúgócsapatát, ő indította el azt a folyamatot, amelynek a végén, immár két alkalommal, a Gyirmót FC Győr egészen az élvonalig jutott.

Galambos István mindenki „Pista bácsija”, a Gyirmót SE alapító tagja, és örökös tiszteletbeli elnöke volt, halála napjáig klubunk kötelékében állt.

Nagy Ferenc „Ferke” a Gyirmót SE 1993-as újjáalakulása óta tisztelettel szolgálta klubunkat, mindennapjaink önzetlen, tevékeny részese volt, úgy a sikerekben, mint a nehezebb időszakokban egyaránt.

Csapatunk a síroknál kék-sárga színű virágokból álló koszorúkat helyezett el.

A Gyirmót FC Győr labdarúgói, dolgozói Feri bácsi, Pista bácsi és Ferke emlékét örökké megőrzik.