Az elmúlt hétvégén igazán nagyüzemben indult be honi labdarúgásunk, ugyanis az első kettő osztály találkozóit követően, vasárnap az NB III első fordulójának mérkőzésein is felharsant a játékvezetők startot jelző síp szava.
Mi ebben a sorozatban, annak Észak-Nyugati csoportjában vagyunk érdekeltek, és az első játéknapon mindjárt a Sopron elleni vármegyei rangadón kellett bizonyítani újdonsült vezetőedzőnk, Weitner Ádám stábjának és játékosainak. Szerencsére az újjá formálódó keretből pályára lépők átérezték a bajnokság első felvonásának tétjét, és magabiztos gyirmóti siker született!

Az egy mérkőzésre szóló eltiltását töltő Weitner Ádámot remekül pótolta a kispadon Stanisics Lazar, aki végig tűzben égve, igazi vezérként irányította a fiúkat, s a lefújás után elégedetten értékelhetett:
„Fontos volt, hogy az első mérkőzésünk eredményes legyen, ami lendületet adhat a folytatásra. A mentalitással, az egymásért való küzdéssel elégedett voltam, de még sok munka vár ránk!”

A MOL Magyar Kupa sorsolásának szeszélye folytán az előttünk álló hétvége szombatján ismételhetnek a csapatok, ugyanis a bajnoki sorozat első fordulója után a másik küzdelemsorozatban is, ebben a párosításban, s ugyanígy hazai pályán velük kell játszanunk.
Nem szabad azonban hátra dőlni semmiképpen sem, ugyanis a labdarúgás történetében előfordultak már akár érdekes fordítások, vagy hősies feltámadások, de az ilyenkor szokásos mondatot, gondolatot is komolyan kell vennünk, mi szerint egy meccsen bármi előfordulhat. Nem engedhetjük azonban, hogy esetünkben is életre keljen ez a sokszor emlegetett kifejezés, így a múltkori mérkőzésünkhöz hasonló hozzáállással, eredményes játékkal kell vennünk az előttünk álló akadályt.

Weitner Ádám is bizakodóan tekint az újabb Sopron elleni megmérettetés elé: „Fontos volt, hogy jól induljunk a bajnokságban, hiszen az előző csapatomnál megtapasztalhattam ennek ellenkezőjét. A sikertelen szezon után a leglényegesebb, hogy ismét tanuljanak meg a srácok győzni. Az augusztusi sorozatunk arról fog szólni, hogy minden játékosunkat megnézhessek tétmérkőzésen, ami miatt változtatni is fogunk a kezdőcsapatunkon, hiszen sok meccsünk lesz ebben az időszakban, így mindenkire kíváncsi vagyok, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani. Célunk az, hogy a szombati találkozónkat is megnyerjük!”

A MOL Magyar Kupa küzdelemsorozatának első fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – FC Sopron találkozó, augusztus 2-án, szombaton, 19 órakor kezdődik, az ALCUFER Stadionban.