A 25 éves, Békés megyei CsonkaBence lesz most a játékvezetõ, aki ezen a mérkõzésen tartalékbíró volt. Ahelyettese pedig, a 33 éves, Lovas László lesz, aki pedig vezette a Vác FCelleni idegenbeli találkozónkat. Az egyik asszisztens, Csatári Tibor lesz, akiugyanilyen posztot töltött be akkor is. Régi ismerõsünk a játékvezetõ négyes,utolsó tagja is, hiszen Király Zsolt, a Kazincbarcika és a Szeged elleni hazaimérkõzéseinken is lengetett.

 

Az NB II – as bajnoki találkozójátékvezetõje, Káprály Mihály lesz, aki 27 éves és eddig hét mérkõzést vezetetta Nemzeti Bajnokságban. A budapesti játékvezetõnek, a Pápai Zoltán – Kovács II.Gábor páros fog segíteni asszisztensként. A 44 éves, Pápai Zoltán, nagyonrutinos bíró, aki rendszerint a másodosztályú bajnokságban dolgozik. A Pestmegyei, Kovács II. Gábor is túl van már kétszáz küldésen, tehát szinténtapasztalt asszisztens.