Hannich Péter, 2005 és 2008 között,három idényben irányította az akkor még Gyirmót SE néven szereplõ csapatunkat.A csapat, az NB II. Nyugati csoportjában szerepelt és Hannich Péter, kétbronzérmet és egy hetedik helyezést ért el a bajnokságokban.   

 

2005 / 2006 NB II. Nyugati Csoport3. helyezés

2006 / 2007 NB II. Nyugati Csoport7. helyezés

2007 / 2008 NB II. Nyugati Csoport3. helyezés

 

A 2007 / 2008 –as bajnokságban, aGyirmót SE a következõ mutatókkal zárt.

 

3. helyezés          30 mérkõzés           17       7          6          66 – 38      + 28           58pont

 

Hannich Péter, 2008 május 31. –én,az ESMTK elleni, idegenbeli bajnoki találkozón vezette utoljára a Gyirmóticsapatot. Ekkor a csapat, Oross Márton triplájával, 3 – 2 arányban gyõzött és akövetkezõ összeállításban játszott.

 

Boros Tamás – Varga Gábor (PirkaTamás), Kozmér Ladislav, Pék Attila, Szabó Csaba – Baumgartner Attila, TörökZoltán, Horváth Rudolf (Tóth Norbert) – Nagy László, Oross Márton, Szabó Zsolt(Nyári Tibor)

 

– Szép emlék az a mérkõzés mint,ahogy azok az évek is amelyeket Gyirmóton töltöttem – mondta Hannich Péter a Gyirmót FCGyõr régi – új vezetõedzõje. Így természetesen örömmel jöttem vissza és mostminden erõmmel azon leszek, hogy a Gyirmót FC Gyõr sikeresen vívja meg a hátralévõmérkõzéseit. Már 2005 – és 2008 között is jó körülmények között lehetettdolgozni Gyirmóton, de a jelenlegei lehetõségek egészen kivételesekMagyarországon. Ehhez a fantasztikus létesítményhez pedig, minõségi labdarúgásillik, és nekünk erre kell törekednünk. Az nyilvánvaló, hogy egy hét alatt nemlehet csodát tenni, de a gondolkodás módon megpróbálunk változtatni és sokkaltámadóbb szellemû futballt akarunk játszani. A hétvégi, Egyértelmûen gyõzniakarunk tehát a hétvégi Mosonmagyaróvár elleni mérkõzésen, de pontosan tudjuk,hogy ez nem lesz könnyû. Az ellenfelünk szervezetten védekezik és Laki Balázsszemélyében most visszatér, egy nagyon gólerõs támadó is. Ezért tõlünk maximálisteljesítmény kell majd minden labdarúgótól, akár kezdõként vagy csereként fogmajd pályára lépni.      

 

Hannich Péter édesapja és nagybátyja is labdarúgó volt ésígy az 1957 március 30. – született Péter is hamar megismerkedett a játékkal. AMÁV DAC csapatában kezdett el focizni, ahol 1974 – ben már a felnõtt csapatbanszerepelt. 1977 – ben, az ETO csapatba igazolt és szeptember 3. – án, az új RábaStadion megnyitóján mutatkozott be a csapatban. 1979 – ben Magyar Kupát nyert,majd vezéralakja lett, a nyolcvanas évek, Verebes József által irányított aranycsapatának. Két bajnoki címet (1981 – 1982, 1982 – 1983), két ezüstérmet (1983-1984, 1984 – 1985) és egy bronzérmet (1985 – 1986) szerzett.

A Rába ETO játékosaként, 1983 – ban, Gyõr város Pro Urbedíját is megkapta. Az ETO történetének elsõ gólkirályi címét is megnyerte, az1981 – 1982 – es bajnokságban szerzett 22 góljával. A magyar válogatottban,1982 április 18 – án mutatkozott be a Népstadionban, egy Peru elleni barátságosmérkõzésen. összesen 27 alkalommal játszott a nemzeti tizenegyben és Luxemburgés Katar ellen gólt is sikerült szereznie. 1987 április 29 – én játszottutoljára a válogatottban, a mexikói világbajnokságon, a franciák ellenitalálkozón, amely az utolsó világbajnoki mérkõzése volt a magyar válogatottnak.

1986  és 1988 között,a lotaringiai AS Nancy Lorraine csapatában szerepelt, ahol edzõje volt, azArsenal jelenlegi edzõje, Arsene Wenger is. Két év után tért visszaMagyarországra és az MTK VM csapatával is begyûjtött egy ezüst (1989 – 1990)ésegy bronzérmet (1988 – 1989). Így a magyar élvonalban, 302 mérkõzésen lépettpályára és 127 gólt ért el. 1992 – ben még játszott egy rövid ideig az osztrák SVMattresburg gárdájában, de itt már, játékos – edzõi posztot töltött be.

Az ETO csapatának kétszer is volt a pályaedzõje, az 1994 –es és a 2001 – es években. Vezetõedzõként pedig 1999 – 2000 – ben a Pápai ELC,2001 – 2002 – ben az Eger SE, 2002 – 2003 – ban a Veszprémi LC, majd 2004 –2005 – ben az Ácsi Kinizsi csapatait irányította. Ezután dolgozott Gyirmóton,ahol a jelenlegi utánpótlás edzõink közül, Gyurmánczi Attila a csapattársavolt, Burányi Tamás, Nagy László és Polyák Gábor pedig a játékosa. HannichPéter, 2008 – ban a Mosonmagyaróvár csapatát edzette, majd 2010 februárjától azETO futsal csapatának sportigazgatójaként tevékenykedett. A 2015 – ös évvégétõl, 2016 novemberéig, az NB III – as, Csornai SE vezetõedzõje volt.