– A Gyirmót SE Gyõr volt a rendezõje a hagyományos Ikrényiteremtornának, ahol a mi korosztályunkban nyolc csapat vett részt – kezdi azösszegzést Bencze Károly. A nagyszerû rendezés mellett, kiváló alkalom volt ez atorna a csapatok és a játékosok felmérésére.  A 40 x 20 méteres pályán a számunkra rendhagyómódon, 5 x 2 méteres kapukat helyeztek el. Így a csapatok sok, igazán szép góllalszórakoztatták a szurkolókat és hozzátartozókat.  A csapatom minden meccsen bátran és célirányosanjátszott. Azonban a  helyzeteinket továbbra is jobban kell majdértékesítenünk.

 

A Gyirmót SE csapata a következõ eredményeket érte el:

GyirmótSE Gyõr- Pápai SE              1 – 1                      Gálos Zsombor

GyirmótSE Gyõr – MTE 1904          3 – 1                       AlbrechtÁron 3

GyirmótSE Gyõr – ETO FC Gyõr      1 – 0                       MondovicsKevin

A három gyõzelemmel a csoportot megnyertük és a döntõben aVideotonnal kerültünk szembe, amely mérkõzésen viszont sajnos 4 – 0 aránybankikaptunk. Talán a csoport meccseken kicsit elfáradtunk, vagy nagyon tiszteltüka nemes ellenfelünket. A Videoton FC kiegyensúlyozott, támadó felfogásújátékával teljesen megérdemelte a tornagyõzelmet.

 

A torna végeredménye:

1. Videoton FC

2. Gyirmót SE Gyõr

3. FC Ajka

4. Mosonmagyaróvári TE 1904

5. ETO FC Gyõr

6. NMSK 1922 Bratislava (szlovák)

7. Pápai SE

8. Üstökös FC Gyõr

 

A torna legjobb játékosának Albrecht Áront (Gyirmót SE Gyõr) választották,aki három szép gólt rúgott és kiválóan játszott. Örülök, hogy Molnár Barnabás (2008) bemutatkozotta csapatunkban.

A résztvevõ játékosok: Papp Zsombor és Fekete Mór kapusok,Albrecht Áron, Árpási Kristóf, Mondovics Kevin, Varga Máté, Takács Donát,Árpási Bálint, Gálos Zsombor, Szemeti Dávid, Molnár Barnabás, Burján Medárd

– Vasárnap ragyogó idõben és kiváló pályán játszottunk és kiváló eredményt értünk el – folytatja a hétvégi beszámolót Bencze Károly. Pedig ez volt az elsõ olyan jellegû mérkõzésünk, amikor nyújtott pályán és 9 – 9 ellen játszottunk. Azt gondolom, hogy végig egyenrangú ellenfele voltunk az egy évvel idõsebb korcsoportú ellenfélnek. Sok támadást vezettünk, és ebbõl 4 – 5 tiszta helyzetünk is volt. A játékosok hozzáállásával és akaratával meg voltam elégedve. Tetszett, hogy csapatrészek együttmûködtek és így sikerült egy szép gólt elérni Árpási Bálint révén. A felkészülési mérkõzés tehát elérte a célját, hiszen nekünk félév múlva már ebben a játékrendszerben kell felvenni a versenyt az ellenfelekkel.









2018.02.11 vasárnap 10.45 óra – Tokod mûfüves pálya

Dorogi FC U 12 – Gyirmót SE U 11                1 – 1         Árpási Bálint

Gyirmót SE Gyõr U 11: 

Papp Zsombor / Fekete Mór kapusok – Takács Donát, Albrecht Áron,Árpási Kristóf, Szemeti Dávid, Burján Medárd, Gálos Zsombor, Varga Máté,Árpási Bálint

Csereként léptek pályára: Csemez Márk, Antal László, SchwartzDominik, Csala Máté