Nehézzé tettük magunknak a folytatást”

Herédi Attila, az Enternet – FC Tatabánya vezetõedzõje a Barcs elleni, elveszített találkozó után a következõket mondta:

Fel volt készítve a csapat. Tudták, hogy mi vár rájuk. A fiúk tudták, hogy egy motivált ellenféllel kell felvenniük a harcot. Szerettem volna, ha senki nem keres kifogásokat sem a pálya minõsége, sem az ellenfél játékstílusa miatt.

Az elsõ 8 – 10 percet leszámítva eléggé érthetetlen módon fölénk kerekedett az ellenfél. Hogy miért, annak igazán nem is tudom az okát.

Úgy gondolom Fogácsot ártalmatlan helyzetben állította ki a játékvezetõ. A kispadról nem tudtam száz százalékosan megítélni, de a játékosaim reakciójából ítélve les gyanús szituációból kaptuk a vezetõ gólt.

A félidõ aztán elment azzal, hogy rendeztük a sorokat. Úgy érezem, hogy Almásival szigorúbb volt a játékvezetõ… Egy ütközés után az ellenfél játékosa ütni vagy rúgni akart a sípszó után. Õ azonnal piros lapot kapott, majd Almásinak adott egy sárgát, ami már a második volt neki. Erre a sárgalapra szerintem nem szolgált rá. Lehet, hogy a mérkõzésen voltak olyan szituációk, ahol megérdemelte volna, de ennél az esetnél szerintem abszolút vétlen volt. Ez után nyolc mezõnyjátékossal maradtunk.

Az elsõ félidõ teljesítménye nem volt elfogadható.

A második játékrészben mutatott játék talán elfogadható volt. Voltak helyzeteink, amibõl illett volna gólt elérni. Sajnos így sikerült a mai mérkõzés. Ez a mai meccs sajnos csak arra volt jó, hogy próbáltunk szépen meghalni….

(taabanyafc.hu)