A Gyirmót FC Győr jól kezdte az idei évet, két bajnokin négy pontot szerzett Tamási Zsolt csapata.
A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, szerdán 17 órakor a Gyirmót FC Győr vendégei leszünk. Ellenfelünk az NB II-es bajnokságban szerepel és 17 fordulót követően a középmezőnyben foglal helyet.
2016 és 2022 között a Gyirmót ellen összesen hat alkalommal mérkőztünk meg az NB I-ben és egy döntetlen mellett ötször legyőztük a kék-sárgákat, vagyis a legmagasabb osztályban még sosem szenvedtünk tőlük vereséget, a gólkülönbség pedig 15-3 a javunkra.
A Magyar Kupában is találkoztunk velük egyszer, erről azonban nincsenek jó emlékeink, hiszen a 2006/2007-es idényben – kupacímvédőként – a legjobb 32 között búcsúztattak bennünket egy máig hihetetlen találkozón. A rendes játékidő úgy végződött 3-3-ra, hogy brazil közönségkedvencünk, Julinho a 89. percben egyenlített (a másik két gólunkat Kuttor Attila szerezte a rendes játékidőben). A 2×15 perces hosszabbításban aztán már 5-3-ra is vezetett a Gyirmót, a 120. percben Sitku találata csak a szépítést jelentette. A csalódást keltő kiesés nem maradt következmények nélkül, Csertői Aurél vezetőedzőt menesztették a mérkőzés után, helyére Marijan Vlak érkezett. Most, közel két évtized elteltével itt a visszavágás lehetősége!
Nem lesz azonban könnyű dolga fiatal csapatunknak, hiszen a Gyirmót FC Győr nagyon jól kezdte a 2025-ös esztendőt. Hazai pályán 4-0-ra nyertek a Soroksár ellen, az előző fordulóban pedig Mezőkövesdről raboltak el 1 pontot.
Ebben a szezonban edzőmérkőzésen már találkoztunk szerdai ellenfelünkkel, tavaly a szeptemberi válogatott szünetben magabiztosan, 3-0-ra nyertünk Sóstón ellenük Kovács M., Stefanelli és Szabó góljaival.
További érdekesség, hogy ősszel még Gyirmóton szerepelt Ominger Gergő ikertestvére, Ominger Bence, aki viszont már nem a Gyirmót játékosa, ugyanis télen Csákvárra igazolt és múlt vasárnap már be is mutatkozott új csapatában a BVSC ellen 2-1-re megnyert idegenbeli bajnokin.
A Gyirmót FC Győr a MOL Magyar Kupa idei kiírásában két alacsonyabb osztályú csapatot legyőzve jutott el a legjobb 16 közé. A BKV Előre együttesét 5-1-re győzte le idegenben, míg a 2023-ban bennünket búcsúztató ESMTK otthonában 3-1-re nyert a Gyirmót.
Forrás: www.fehervarfc.hu