Vasárnap igazi futballünnep lesz a gyirmóti Alcufer Stadionban. A kilátogató szurkolók többszörösen is fiesztán érezhetik majd magukat, hiszen 17 órakor, az NB III-as bajnok Gyirmót FC Győr együttese a zárófordulóban a Komárom gárdáját fogadja, és a találkozó után kerül sor a hivatalos éremosztó ceremóniára.

A mérkőzés kezdőrúgását egyébként az a Völgyi Dániel fogja elvégezni, aki meghatározó játékosa volt a pontosan tíz évvel ezelőtt az élvonalba feljutó gyirmóti csapatnak. A sárga-kékek persze most is a feljebb lépésért küzdenek, akiknek így a bajnoki cím megszerzésén túl, az osztályozót is sikeresen kell venniük, amelynek a sorsolása egyébként kedden 10 órakor lesz az MLSZ székházában.

A bajnoki találkozót követően, 19.15 órakor kezdődik a vármegyei Keglovich-kupa döntője, amelyre a hagyományok szerint, Gyirmóton kerül sor, és amely ezúttal Mezőörs-Lébény finálét hozott.

A gyirmóti klub tulajdonosainak döntésének köszönhetően, a vasárnapi futballünnepre, ingyenesen látogathatnak majd ki a futballbarátok!