VAJDA GYÖRGY

 

 

A jó tavaszi kezdés után hullámvölgybe került a Gyirmót FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, amely egy idény után búcsúzott az élvonaltól, de a csapatnál bíznak a gyors visszajutásban.

A szünet után jól folytatta a bajnokságot a Gyirmót FC, ám végül nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást, ugyanakkor a rendezett háttérnek köszönhetően reális cél, hogy csak „átutazóban” szerepeljen az NB II-ben (Fotó: Szabó Miklós)

A CSAKNEM HARMINC ÉVE ALAPÍTOTT Gyirmót FC 1993-ban a győri városi B-bajnokságban kezdett el futballozni, aztán szép lassan elindult a csapat fölfelé – 2016-ban már megnyerte az NB II-t, ám csupán egy év jutott az együttesnek az élvonalban. A tulajdonosi háttér és az egyre inkább fejlődő infrastruktúra fényében viszont érezhető volt, nem kell sokat várni, hogy újból a legjobbak között szerepelhessen az együttes.

Erre négy év elteltével, 2021-ben került sor. Noha a vezetőséget nem érte váratlanul a feljutás, mégis el kellett gondolkodni, hogy megerősíti-e a keretet, vagy inkább két-három külföldivel, valamint fiatal labdarúgókkal kiegészítve egyben tartja az NB II-es csapatot. Végül az utóbbi forgatókönyv mellett döntöttek az egyébként az üzleti életben racionálisan gondolkodó és cselekvő tulajdonos testvérek, Horváth Ernő és Horváth Ferenc.

Nyögvenyelősen indult a 2021–2022-es idény, hiszen a gyirmótiak voltak a legkevesebb élvonalbeli tapasztalattal felvértezve, ám az együttes fizikai mutatói fordulóról fordulóra javultak, és két-három mérkőzés egy-egy félidejét leszámítva minden csapatnak egyenrangú ellenfele volt. Ennek tudható be, hogy az őszi szezon után reális esély mutatkozott a bennmaradásra. Ennek kiharcolásáért télen négy külföldi játékost igazolt a vezetőség, majd Varga Barnabás hosszabb kiesése miatt az utolsó pillanatban – kihasználva, hogy az ukrajnai futballisták a háború miatt szabadon igazolhatóvá váltak – még egy légiós került Gyirmótra. A frissítés, no meg a következetes szakmai munka az eredményességben is megmutatkozott. Csertői Aurél együttese az év első három mérkőzésén előbb idegenben legyőzte (1–0) a Budapest Honvédot, majd otthon szintén 1–0-ra megverte az Újpestet, aztán meglepetésre Varga Barnabás vezérletével 3–2-re nyert Pakson, egyúttal a 9. helyre tornázta fel magát. S bár a 21. fordulóban a ZTE ellen megszakadt a győzelmi sorozat, utána a bajnok Ferencváros ellen 1–1-es döntetlent ért el az együttes. Ezt követően „végzetes” hullámvölgy, kilenc nyeretlen bajnoki jött. Bár ezek között voltak alapvetően jó eredménynek számító döntetlenek (Puskás Akadémia, Budapest Honvéd, Újpest, Paksi FC), a bennmaradáshoz kevésnek bizonyultak.

A tulajdonosok – bár többe kerül a másodosztály, mint az élvonal – nem tartják tragédiának a kiesést. A gazdasági háttér biztosítva van, a körülmények kiválóak, több mint 300 gyermek és ifjúsági labdarúgó pallérozódik az utánpótláscsapatokban, emellett valamennyi profi játékost szerződés köti a klubhoz. Ráadásul a szakmai stáb is folytathatja a munkát, így négy-öt játékossal megerősödve okkal bízhatnak a gyors visszajutásban.

 

NS SZAKÉRTŐ – PRÉSINGER ÁDÁM, A GYIRMÓT KORÁBBI FUTBALLISTÁJA
HAT ÉVEN ÁT futballoztam Gyirmóton, akkor és most is a családias légkör, az egymásért való küzdés jellemezte a csapatot. Tökéletesen egyetértettem tavaly nyáron a tulajdonosokkal, azokra a játékosokra építettek akik kiharcolták a feljutást, egyértelműen a csapat egyben tartása volt a cél. Viszont mivel komolyabb erősítés nem következett be, no meg sokat nem pihenhettek a játékosok, gyengén sikerült az ősz. A tavaszi szezont ellenben jól kezdte az együttes, s bevallom, hittem a bennmaradásban. Sajnos a külföldi labdarúgók érkezése nem jelentett igazi erősítést, a szűk keret pedig nem tette lehetővé a taktikai variációk bővítését. Ennek ellenére a tulajdonosi kör és a szakmai stáb is mindent elkövetett az élvonalbeli tagság meghosszabbításáért, ám az év eleji sikerek után egy olyan lefelé tartó spirálba került a csapat, amelyből már nem tudott kikerülni.
Nagyobb mérethez kattintson a képre!
Nagyobb mérethez kattintson a képre!

Forrás: nemzetisport.hu