– Az öltözõben beszélgettünkegymással és akkor határoztuk el, hogy mindannyian adunk egy összeget és az ígyösszegyûlõ pénzt, eljuttatjuk egy beteg gyermeknek – mondja nagy Patrik aGyirmót FC Gyõr labdarúgója. A teljes keret hozzájárult ehhez a kezdeményezéshez,amely tehát most kizárólag, a Gyirmót FC Gyõr játékosainak szervezése. Ezutánpedig segítséget kértünk Sudár Ágnestõl, aki a Kisalföld az egészségügyekbenjártas újságírója. Õ jól ismeri a gyõri kórházat és így az õ közben járásávalismertük meg, a tizenkét éves Bogdán Attilát. Ez a kisfiú egy nagyon súlyostüdõ mûtétre vár és az operációja után csak úgy mehet haza, ha otthon egysteril szobát tudnak neki kialakítani. Ehhez pedig egy kis segítség lehet az apénz is, amelyet mi összegyûjtöttünk. Csütörtökön a kórházban jártunk és találkoztunkAttilával és az édesanyjával, akikkel közel egy órát beszélgettünk. Ígypontosan tudjuk és így megnyugtató is a számunkra, hogy a segítõ szándékunk elfogja érni a célját.