Tavaly ősszel elhalasztották, idén tavasszal megindul a 83-as út győri bevezető szakaszának, és két turbó körforgalmának átépítése. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt) tájékoztatása szerint több, Ménfőcsanakot és Gyirmótot érintő autóbuszjárat útvonala változik meg március 23-tól. A bevezető szakaszt az év végéig építik majd meg.

A munkák közvetlenül a nemzeti ünnep után kezdődnek majd Győrben. A bevezető szakaszt 2×2 sávosra, a Malom utca végén és az Aranyhal étterem mellett több sávos körforgalommá építi át a NIF Zrt. A beruházás első lépéseként március 16-tól kibővítik és buszközlekedésre alkalmassá teszik az Új Élet út – Garan János utca kereszteződését. A beruházás következő ütemében március 23-ától előreláthatóan május közepéig az Új Élet utat lezárják a Garan János utcai kereszteződéstől a főútig. Ekkor kezdődik ugyanis a körforgalom ménfőcsanaki oldalának megépítése, mely számos forgalmi változással jár a munkálatok elkészültéig. További részletekért katt a képre!

Március 23-tól öt buszjárat – 20Y, 21, 21B, 22, 22B – terelőúton közlekedik majd. A buszok a tavaly ősszel megtartott lakossági fórumon tett lakossági észrevételek alapján a Galgóczi Erzsébet, Garan János utcában nem két irányban, hanem csak egy irányban (a városból kifelé) járnak majd, az utcában súlykorlátozás is bevezetésre kerül. A nevezett szakaszra nem hajthat be 3 és fél tonnánál nehezebb jármű. A fenti megoldásokkal a terelés ideje alatt csökkenthető a környék forgalom által való túlterheltsége.

Szintén a helyiek kívánságára nem épül ideiglenes buszmegálló a Galgóczi Erzsébet utcában. Ezúton is szeretnénk tolmácsolni a Volánbusz Zrt. kérését, hogy az ezzel kapcsolatban esetlegesen mégis felmerülő igényeket jelezzék az info@volanbusz.hu e-mail-címen a társaságnak. A kivitelező a héten elkészítette az érintett utcákban a burkolat videós állapotfelmérését.

További részletekért katt a képre!

Bár a sávok korlátozott szűkítésére sor kerül, a 83-as főút az építkezés alatt folyamatosan, mindkét irányban járható lesz; mind Pápa, mind Győr felé egy-egy sávon biztonságosan haladhat a forgalom. A gyalogos közlekedés a kiépítés alatt folyamatosan fent lesz tartva.

Az Új Élet úti csomópont átépítésének második szakasza, illetve a bevezető szakasz kiszélesítése, és a Malom utcai csomópont átépítése május végén, június elején kezdődik majd a gyirmóti oldal lezárásával. Az akkor bevezetendő forgalomkorlátozásokról természetesen tudósítjuk majd olvasóinkat.

A bevezető szakasz kötőréteg szinten való kivitelezése tervezetten az év végére elkészül, a buszok terelését eddig szükséges fenntartani. 2023 évben már a kiszélesített útszakaszon, a forgalom fenntartása mellett készülhetnek el a befejező munkálatok.

Forrás: gyorplusz.hu

https://www.gyorplusz.hu/gyor/kezdodik-a-csomopontok-epitese/