A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokságból még három forduló van hátra. Ezeken a találkozókon fog eldőlni az, hogy ki lesz az a négy csapat, akik a következő bajnoki idényben eggyel alacsonyabb osztályban, az NB III-ban fogják folytatni.

A Tiszakécskei LC is érdekelt abban, hogy marad, vagy kiesik a másodosztályból. Jelenleg ugyanis a tizenhatodik helyen áll a tabellán. Ahhoz, hogy bennmaradjon, a még hátralévő mind három mérkőzését (a Gyirmót FC Győr, a BVSC és a Csákvár ellen), meg kell nyernie. Ez azonban még nem elég, mert függ attól is, hogy a többi kieső helyen lévő csapat milyen eredményt ér el, a hátralévő mérkőzéseken. Most azonban a következő találkozóra kell koncentrálniuk a Tisza-partiaknak, ami vasárnap lesz a Gyirmót FC Győr otthonában. A kisalföldiek az elmúlt fordulóban a már bajnokságot megnyerő, és az első osztályba feljutó Nyíregyháza, balmazújvárosi otthonában 3-1 arányú vereséget szenvedtek. Ez azt is jelentette, hogy a győriek a középmezőnyben fognak végezni. A tiszakécskeiek, egy jó iramú mérkőzésen, hazai pályán 2-1 arányban győzték le az Ajkát. Ez pedig lehetőséget jelent számukra, hogy küzdjenek a bennmaradásért. A Tisza-partiak jelenleg a 16. helyet foglalják el a tabellán, és hét pont hátrányuk van a jelenleg még benn maradó helyen tartózkodó BVSC-vel szemben. Az elmúlt vasárnapi mérkőzésen a csapatkapitány Balázs Benjamin nem csak jól játszott, de gólt is szerzett. – Jól kezdtük a mérkőzést, mi uraltuk az első félidőt, helyzeteink is voltak. Nekem is volt egy, de sajnos azt kihagytam. Kicsit szokatlan volt, hogy helyzetbe kerültem. A félidőben megbeszéltük, hogy ha lesz még egy ilyen lehetőségem, akkor próbáljam megemelni a labdát. Ez a második félidőben sikerült, és sikerült is betalálnom. Két gólos vezetésünk után az Ajka is rúgott egy gólt, így az utolsó tíz perc kicsit meleg volt, de sikerült itthon tartani a három pontot. Ez a mi szempontunkból azért volt fontos, mert még él a remény a bennmaradásért. Arra a kérésre, hogy mi változott az elmúlt időszakban, amikor is az utolsó három mérkőzésen hét pontot szerzett a csapat, a csapatkapitány a következőket mondta: Szerintem amikor Balogh Pál és Pintér Csaba átvette a csapatot, valami megfordult. Sajnos kicsit későn állt össze ez az eredmény. Ebből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot. Mi játékosok is felelősök vagyunk ezért, de nem csak mi. Bízom abban, hogy a vége szép lesz, és ha a Jó Isten is úgy akarja, akkor sikerül bennmaradnunk. Vasárnap az FC Gyirmót Győr ellen idegenben játszunk. Jó csapatnak tartom őket, de idegenben mindig nehéz szerepelni. Egy jó csapat, a Szeged ellen pedig már sikerült idegenben nyernünk. Nekünk mindent egy lapra kell feltenni. Én még Gyirmóton nem nyertem a Tiszakécske csapatával. Bízom abban, hogy a rossz sorozat megszakad, és utána várhatjuk a következő ellenfelet a BVSC-t. De ne mennyünk annyira előre. Az Ajkai győzelem azért is volt fontos számunkra, mert a csapat jó kedvel fejezte be a találkozót. Így nem lehajtott fejjel, hanem motiváltan készültünk a héten. Bízom a csapatban, és a szerencsében, mindenkire szükség van, mert a szezon vége felé már mindenki kezd fáradni, tette hozzá Balázs Benjamin csapatkapitány. A Gyirmót FC Győr-Tiszakécskei LC mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik az ALCUFER Stadionban.

 

Forrás:www.lcafe.hu