Másfél hónapos szünet után a másodosztályban is folytatódik végre a szezon. Utoljára lesz 18-as a mezőny, a következő szezontól ugyanis 16 csapatos lesz a Merkantil Bank Liga. Ez egyben azt is jelenti, hogy négy kieső lesz és a harmadosztály bajnokai majd egymás között döntik el, hogy közülük melyik kettő jut fel a második vonalba. A decemberi 18. fordulóban nem tudtak minden mérkőzést lejátszani, így néhány együttesnek 18, míg másoknak csak 17 mérkőzése van. Most azonban nézzük azt, mi várható – a sok együttes számára feltehetően gyilkos – tavasz folyamán.

Harc a feljutásért

Ebben az idényben – még – két csapat jut fel az NB I-be, és lássuk, mely csapatoké lehet ez a dicsőség? Villámrajtot vett és az első mérkőzésektől kezdve jó teljesítményt nyújtott a Nyíregyháza, amely Tímár Krisztián vezetésével szemre is jó focit játszva darálja be az ellenfeleket. Nagyszerűen játszik a két tapasztalt vezér: Nagy Dominik és Géresi Krisztián, nekik talán magasabb osztályban lenne a helyük, ám nem kérdés, hogy fél év múlva ott lesznek. Megszerezték Paksról a védőt, Temesvári Attilát, valamint a csatárt, Beke Pétert, a paksi kispad melege után nyilvánvalóan égnek a vágytól, hogy nekirugaszkodjanak a feljutás elérését jelentő fő feladatnak.

A másik nagy bajnokesélyes, a Győr ezúttal sem feltétlenül a fiatal magyarokban látja a lehetőséget, de ott az NB I nem igény, hanem létkérdés minden áron. Ennek megfelelően megszerezték a Honvéd korábbi közönség-kedvencét, Nenad Lukicsot, aki akár az NB I-ben is futballozhatna, de valószínűleg úgy számol, hogy júliustól ott is játszik majd. Az ETO hátránya pillanatnyilag öt pont a Nyíregyházával szemben, ám van egy elmaradt meccse, és ha Valentin-napon legyőzi a Gyirmótot a városi derbin, akkor újra igen közel kerül majd a keleti riválisához.

Szeretne ebbe a csatába érdemben beleszólni a Szeged, a Vasas és a Kozármisleny, a tabellán ők követik az élen álló kettőst. A Kozármisleny visszaesésére azért lehet számítani, Aczél Zoltánék álomszerűen szerepelnek a tavalyi megmenekülés után, ebben a visszatérő trénernek is jelentősebb szerepe van. Tavasszal alighanem már az ellenfelek is jobban felkészülnek majd a baranyai csapat elleni meccsre, és vélhetően a középmezőnybe ereszkedik vissza a Misleny, ám ez egyáltalán nem lenne szégyen rájuk nézve. A 32 pontot gyűjtő Vasas jelenleg hattal marad el a második helyezett Győrtől, és az angyalföldiek feljutása – annak ellenére, hogy az NB I-es rutint tekintve köröket vernek szinte mindenkire a mezőnyben – meglepetés lenne. Ha csak az eredményeket nézzük, minimum felemásra sikerült az edzőtábor: kikaptak 2–1-re a kazah Jelimajtól és 6–1-re a koszovói Dritától, de nyerni tudtak a Levszki Szófia (3–2) és az Altach (2–0) ellen, mielőtt hárommal kikaptak volna idehaza a Fehérvártól. Nagy kérdés, mi lesz Novothny Soma sorsa? A csapatkapitányt vennék is, vinnék is, és mivel még két hétig lehet igazolni Magyarországon, bármi megtörténhet vele.

Ne feledkezzünk meg a Szegedről sem, amely pillanatnyilag a harmadik a tabellán és szintén jól erősített, több élvonalbeli tapasztalattal bíró játékost is megszerzett, így például Nagy Richárdot, aki korábban rengeteg veszélyt jelentett a Paksban. Ha képesek lesznek kiegyensúlyozottabb formát mutatni és néhány bravúrt elérni, Alekszandar Sztevanovics együttese is reménykedhet még a feljutásban, igaz, az meglepő lenne ha a Győr és a Nyíregyháza annyi pontot veszítene, ami esélyt teremtene számukra.

A középmezőny

Nagyon szoros, nagyon izgalmas része ez a tabellának, hiszen a hatodik helyen álló Pécs (25) és a tizenegyedik helyezett Honvéd (22) között, mint látható is, mindössze három pont különbség van. Bár az ebben a fertályban lévő csapatok többsége a szezon végén is elégedett lenne a középmezőnnyel (kivéve a Honvédot, ez biztos), egyáltalán nem nyugodhatnak meg, mert a kiesés ellen menekülők is meglehetősen közel vannak.

Pécsett kinevezték sportigazgatónak Jámbor Lászlót, akit leginkább az Ajaxnál, a Monacónál, illetve a magyar válogatott mellett töltött idejéből ismerhet a közvélemény. A 75 esztendős szakember a kosárlabdában is dolgozott, majd jobbára erőnléti tréner volt a labdarúgás világában, és most ez a kihívás egészen új képességeit veszi majd igénybe. A csapathoz és a stábhoz kapcsolódó hír, hogy a vezetőedzőnek, Kulcsár Árpádnak agyvérzése volt nemrég, de szerencsére felépült és újra ő vezeti az edzéseket. Az élénk szakmai munkára nagy szüksége is lesz a csapatnak, mert mindössze hét(!) gólt szerzett tizennyolc találkozón, bár szinte világcsúcs, hogy hatot ezek ellenére is megnyert. Feljebb nemigen érdemes nézelődniük, lejjebb meg nem akarnak, nagyjából a helyükön vannak.

A Csákvár, a Gyirmót és a Kazincbarcika 23-23 ponttal a mezőny tökéletes közepét alkotja, realitás ez is, de nem dőlhetnek hátra, néhány rosszabb meccsel belesodródhatnak a kiesés ellen küzdők táborába, néhány jobb meccsel viszont megérkezhetnek a mostani élcsapatok mögé. Túl nagy teher egyiküket sem nyomja – most még.

Kispesten idén biztosan nem lesz feljutás, de a szurkolók többsége nem is álmodozik már erről, sokkal inkább szeretnék, ha a saját nevelésű fiatalokra építő csapatuk nem tartozna még a templom egerének is, mert amíg ez a szomorú helyzet fennáll, addig igazolások sem lesznek. Csertői Aurél kinevezése telitalálatnak tűnt az ősz folyamán, ő az az edző, aki korlátozott költségvetés mellett is ért már el bravúrokat pályafutása során (Fehérvár, Szombathely, Balaton FC, Gyirmót) és a Bozsik Aréna környékén is markáns eredményekkel látott munkához. A személye garanciát jelent arra nézve, hogy piros-feketéknek nem lesznek kiesési gondjaik ebben az idényben a mégoly gyenge szezonrajt ellenére sem. Tabellaszomszédjuk, a Budafok abszolút középcsapat, noha jól kezdte a bajnokságot, a realitás az, hogy a táblázat közepén van a helye és ennek egyelőre meg is felel.

Akiknek vér és verejték jut tavasszal

Szombathelyen az is kérdés volt decemberben, hogy lesz-e a Hali, és ha lesz, akkor milyen lesz? Megszűnés helyett csak gyengült a csapat, Predrag Bosnjak a szögre akasztotta, amit ilyenkor szokás, Derekas Zoltán, Doktorics Áron és Mario Simut pedig egyaránt szerződése felbontását kérte a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnál. Ők sorrendben a Kecskemét, a Vasas és a Fehérvár csapataihoz szerződtek, vagyis feljebb léptek a pályafutásukban, de nagy kérdés, hogy a Haladással mi lesz: akár még lejjebb is bukhat, ha így folytatódik a szezon. Mindössze három pontra vannak a már kiesést jelentő 15. helytől, erősítésként pedig csak a tiszakécskei Erdei Carlo érkezett, így nagy aggodalommal figyelik majd a tavaszt a szurkolók a Rohonci úton.

A BVSC többnyire a kieső zónában tartózkodott az ősz folyamán, most éppen nincs ott, pedig akár ott is lehetne. A tapasztalt játékosok egész sorát (Nikola Mitrovics, Vernes Richárd, Vinícius Paulo, Poór Patrik, Hidi Patrik) felvonultató zuglóiakhoz érkezett a már 32 éves Bacsa Patrik, akire jó szívvel legutóbb talán Diósgyőrben gondoltak a szurkolók, pedig onnan már évekkel ezelőtt eljött. Az edző immár Szekeres Tamás, Kisteleki István bizalmasa, és abban bíznak, hogy a jelenlegi egypontos előnyt sikerül megőrizni majd a folytatásban, de inkább növelni, hogy a következő idényt is a másodosztályban kezdhessék a vasutasok.

Tiszakécskén egy nagy visszatérőt láthatunk majd a kispadon, ugyanis Kis Károly másfél év elteltével ismét visszatér a magyar foci körforgásába. Vele tartott az alföldi városba a korábban az NB I-ben is igencsak eredményes csatár, Takács Tamás, ám a soroksári Valencsik Dávid és az MTK-tól kölcsönvett Lehoczky Roland is jó fogás lehet. A 15. helyen áll a csapat, ez a végelszámolásnál kiesést érne, de annyira sűrű előttük a mezőny, hogy két-három sorozatban elért győzelemmel könnyen a saját kezükbe vehetik a sorsukat.

Siófokon is konganak a vészharangok, a csapat egészen hihetetlen pechszériát élt meg 2023 második felében, sérülések, eltiltások, fegyelmi problémák miatt alig maradt védője Dragan Vukmirnak, aki egy évvel ezelőtt is nehéz helyzetből mentette meg az anyagiakban nem dúskáló csapatot. A szerb-magyar tréner megmutatta, ki az úr a háznál és kirakta a keretből csapatkapitányát, Polényi Gábort, valamint a másodedzőjétől, Nikházi Márktól is megvált, így feltételezhetjük, hogy élvezi a tulajdonos bizalmát. A csapat Törökországban készült és mások mellett felbukkant soraiban az a Hegedűs János, aki korábban évekig az NB I egyik meghatározó játékosa volt, ám a Balaton partjára egy sikertelen paksi félszezon után érkezett, kölcsönbe. Ő már dolgozott együtt a vezetőedzővel Diósgyőrben, akkor bukást jelentett, hogy elmaradt a feljutás, most a kiesés jelentené ugyanezt, de erről egyikük sem akar hallani.

Az elmúlt szezon bronzérmese, az Ajka nagy reményekkel és kiábrándító pofonokkal a tabella aljára kormányozta magát, a fiatal és olykor teátrálisan megnyilvánuló Jeney Gyula ideje így kitelt a kispadon, a helyén az a Schindler Szabolcs ül most, aki kimondottan szigorú edzőnek számít futballista körökben. A fegyelemre szükség is lesz, mert csak csapatként, együtt, maximális koncentrációval indulhatnak meg felfelé a táblázaton, amiben segítségükre lesz a korábbi közönségkedvenc, a Kisvárdával az NB I-ben is szereplő korábbi házi gólkirály, Nagy Mihály Krisztián, valamint a technikás Nikola Pantovics, aki legutóbb Békéscsabán szerepelt az NB II-ben. A 14., tehát bennmaradást érő helytől hat pontra vannak a zöld-fehérek, ez nem sok, de nem is kevés, egy rossz rajt viszont még közelebb sodorhatja őket az NB III mezőnyéhez.

Az esélytelenek nyugalmával vághat neki a bajnokság második felének a Mosonmagyaróvár, négy távozója mellett eddig csak egy érkezőt tud felmutatni, a Puskás Akadémia egykori tehetsége, a ma már 22 éves Radics Márton személyében, aki a védelem megerősítéséért tehet sokat. Az újonnan kinevezett ifjú vezetőedző, Nagy Ádám csapata nagyon nehéz helyzetben van, 18 bajnokin 10 pontot tudott összekaparni, 2 győzelem és 4 döntetlen mellett a mérkőzései kétharmadát elveszítette. Reményt keltő lehet számukra, hogy az egyik, a kiesés elleni küzdelemben érdekelt riválist, a Siófokot idegenben le tudták győzni (3–1), de azért ilyen előzmények után azt nehéz elképzelni, hogy a közvetlenül előttük álló Ajka, Siófok, Tiszakécske, BVSC négyesre a tavasz folyamán nyolc pontot verjenek. Ugyanis négy csapatot kellene megelőzniük az NB II-es tagságuk meghosszabbításához.

auto

Az NB II aktuális állása (Forrás: mlsz.hu)