Három hetes szünet után január elején kezdte meg csapatunk a felkészülést a 2023-2024-es bajnoki idényének tavaszi szezonjára. Az elmúlt évekhez hasonlóan most sem utazott együttesünk külföldi edzőtáborba, hiszen a Gyirmóti Sportcentrum infrastrukturális adottságai, s a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítményei maradéktalanul kielégítik az ez irányú követelményeket. A kezdeti orvosi és terheléses vizsgálatokat követően a napi edzések mellett természetesen felkészülési mérkőzések is szerepeltek a programban, melyekből az elsőn Telkiben játszottak a fiúk az NBII ötödik helyén álló HR-Rent Kozármisleny együttesével. Ezen a találkozón az ellenfél frissen igazolt labdarúgója Daru Bence volt eredményes, míg nálunk Adamcsek Máté és Erdei Milán talált a Baranya-megyei gárda kapujába, így 2-1-es sikerrel vehettük az első akadályt. A következő összecsapásra a Sándor Károly akadémia edzőkomplexumában került sor, ahol az élvonalbeli hatodik helyezett MTK Budapest fogadott minket, itt azonban gólt egyik csapat támadóinak sem sikerült elérniük, így 0-0-s eredménnyel térhettünk haza.

Múlt hét péntekén immár hazai környezetben, az ALCUFER Stadionban fogadhattuk az osztrák másodosztály tizedik helyén tanyázó SV Lafnitz együttesét, amelynek játékosa volt az azóta már válogatottságig szárnyaló korábbi támadónk Varga Barnabás, akinek mi is nagyon sokat köszönhetünk. Az első játékrészben meglepett minket az osztrák másodosztályú Lafnitz, melynek támadói lendületesen, ötletesen szőtték akcióikat, amikből aztán könnyű gólokkal meggyőző előnyre tettek szert.

A szünet utáni játék bíztató volt csapatunk részéről, de ez is csak az eredmény kozmetikázására volt elég (Gsz: Kicsun ill: Vucenovic, Leipold 2, Mahmic 2).

A sárga-kék együttesünkben pályára lépett a közelmúltban igazolt 26 éves támadó Molnár János, aki az ESMTK színeiben 21 mérkőzésen 16 alkalommal vette be aktuális ellenfele hálóját. Ezzel a főpróbával meccsek tekintetében célegyenesbe ért együttesünk a február 4-én kezdődő tavaszi szezon rajtjára.

  A felkészülést követően hétvégén immár élesbe fordulnak az események, hiszen pénteken honi labdarúgásunk élvonalában, rögtön egy szebb napot is megélt igazi fővárosi presztízsmeccsel, az MTK Budapest – Újpest FC örökrangadóval folytatódik a bajnoki küzdelemsorozat. Ezt követően szombaton a második vonalban is útjára indul a labda, amikor a sokáig dobogós, jelenleg ötödik helyezett Kozármisleny látja vendégül a középmezőnyben álló – korábbi vezetőedzőnk Csertői Aurél által irányított – Bp. Honvéd gárdáját, míg a mezőny népesebb fele vasárnap lép pályára.

Mi hazai környezetben kezdjük a futballtavasz sorozatát, hiszen a Ferencváros fiókcsapataként működő, jelenleg 12. Soroksár SC érkezik az ALCUFER Stadionba. Az 1999 február 23-án alapított együttes utódja az 1833-34-es magyar kupagyőztes Soroksár AC-nek. Eddigi legjobb eredményét a 2016-2017-es évben érte el, amikor negyedik helyen végzett a másodosztályban.

A fővárosi sárga-feketék a bajnokság második fordulójában Gálfi Zoltán 5. percben szerzett találatával legyőztek minket, így e tekintetben is van törleszteni valónk. Az eddigi 17 fordulót követően öt győzelemmel, s egyaránt hat-hat döntetlennel és vereséggel, 17-18-as gólkülönbséggel, valamint az így szerzett 21 ponttal a 12. helyen állnak. Mi szintén öt győzelemnek örülhettünk, mellette nyolc döntetlen és négy vereség, 23-22-es gól, és az ezek által kiérdemelt 23 pont áll a nevünk mellett, amivel így a 8. helyről várhatjuk vasárnapi mérkőzésünk kezdő sípszavát.

A csapatok játékoskereteiben történt változásokat tekintve leendő vendégünkhöz nem érkezett új játékos, míg távozott Konsztantinosz Ikonomu (Kozármisleny), Valencsik Dávid (Tiszakécske), Vogyicska Balázs (FTC – kölcsönből vissza), tőlünk Kazincbarcikára távozott Pethő Bence, míg az ESMTK-tól érkezett a szintén támadó Molnár János.

Az egymás elleni mérleget, azon belül is az utóbbi tíz mérkőzést tekintve valamivel jobban állunk, hiszen 2018 óta négyszer tudtunk győzni, háromszor osztoztak a csapatok a pontokon, míg háromszor a Soroksáriak örülhettek az aktuális mérkőzések után.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 19. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Soroksár SC találkozó 2024 február 4-én vasárnap kora délután, 14.00-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.