A hátvégén ismét a focié lesz a főszerep a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ugyanis február 1-én a csoportmeccsekkel veszi kezdetét az immár hagyományos ALCUFER Kupa, amelyen 21. alkalommal indul útjára kedvenc játékszerünk, a labda, s a rendezvény 18. éve állít emléket a sorozatot elindító Id. Horváth Ferencnek, az ALCUFER Kft. alapítójának, a Gyirmót SE nagy tiszteletnek örvendő néhai támogatójának, sportvezetőjének.
A február 2-ai napon pedig az alsóházi rájátszással kezdődve már a helyosztókra is sor kerül majd, így joggal bízhatunk benne, hogy a futball szerelmesei a téli szünetben sem maradnak látványos, igazán közönségszórakoztató esemény nélkül.
A csoportbeosztásokat böngészve igazán pikáns párosításokat is találhatunk, hiszen az „A” jelű kvartettben kapott helyet az örök rivális Koroncó és a Ménfőcsanak, melléjük csatlakozik a megyei I. élcsapata a tavalyi ezüstérmes Győrújbarát, valamint a teremspecialistaként futsalban is érdekelt Bőny együttese.
A „B” csoportban a napjainkban szintén jó nevekből álló címvédőként érkező Mezőörs mellett a szomszédvári Kapuvár és Csorna küzdelme lesz majd érdekes, míg negyedikként láthatjuk Horváth Ferenc szülőfalujának, Bágyogszovátnak gárdáját.
A „C” négyesben a Gyirmót FC Győr fiataljai mellett a fővárosi, korábbi győztes Pénzügyőr mellett a napjainkban ismét feltörekvő DAC, valamint a Fehérvárcsurgó kapott helyet.
Végül a „D” csoportban lép pályára az ETO Akadémia együttese, akik a felvidéki Fél/Tomasov gárdájával, az Abda és a Győrszentiván csapataival vívnak ádáz csatát a továbbjutásért.
A kétnapos esemény egyik betét programjakét kerül sor egy – korábbi legendás labdarúgókat felvonultató – gálamérkőzésre is, melyen a RETRO GYIRMÓT együttese a DAC ÖREGFIÚK gárdájával találkozik.
Egy különlegesnek számító plusz érdekesség, hogy az alsóház bajnoka is díjazásban részesül majd.
A két napos esemény végén kerül sor a hagyományos megemlékezésre id. Horváth Ferencről, majd az ünnepélyes díjátadás zárja a programot.
Az ALCUFER Kupa, Horváth Ferenc Emléktorna az elmúlt évekhez hasonlóan jótékony célt szolgál, ugyanis a szervező ALCUFER Kft. a torna teljes bevételével a Szívkatéterezés Győr Alapítványt támogatja.
Az ALCUFER Kupa győztesei
2003 Gyirmót SE
2004 Gyirmót SE
2005 MTE 1904
2006 Gyirmót SE
2007 BFC Siófok
2008 Gyirmót SE
2009 Gyirmót SE
2010 Gyirmót SE
2011 Ajka FC
2012 Duna FC Tatabánya
2013 Gyirmót FC Győr
2014 Gyirmót FC Győr
2015 Gyirmót FC Győr
2016 ETO FC Győr
2017 Lipót SE Pékség
2018 Lipót SE Pékség
2019 Lipót SE Pékség
2020 Lipót SE Pékség
2021 —
2022 —
2023 Pénzügyőr SE
2024 Mezőörs KSE
Örökranglista
Gyirmót FC Győr 9
Lipót SE Pékség 4
Mosonmagyaróvár 1
BFC Siófok 1
FC Ajka 1
Tatabánya 1
ETO FC Győr 1
Pénzügyőr SE 1
Mezőörs KSE 1