Tartalék csapatunk az NB III. Észak-Nyugati csoport 6. fordulójában egy ponttal gazdagodott, mivel gól nélküli döntetlent játszott a Tatabánya otthonában.

Fiatal játékosaink következő bajnoki fordulóban a megyei rivális Csorna otthonába látogatnak, ahol szombaton 11:00 órai kezdettel lépnek pályára.

Aktuális ellenfelünk hat forduló után a tizenötödik pozíciót foglalja el a 16 csapatos bajnokságban, mérlegük egy győzelmet és öt vereséget, és 9 rúgott gól mellett 14 gólt kaptak.

Legutóbb tétmérkőzést a 2022-2023-as szezonban játszottunk a zöld-fehér csapattal, amikor ősszel hazai pályán Mayer Ádám (68’), Lányi Bence (83’) és Nagy Kristóf (89’) góljaival 3-1 arányban diadalmaskodtunk, míg tavasszal idegenben Erdei Milán (1’), Ominger Bence (55’) és Kicsun Jevhenyij (65’) góljaival 3-0-ra nyertünk.

Ördög József által irányított együttesünk hat forduló után mindössze egyszer kapott ki és reméljük, hogy győzelemmel tudjuk folytatni a bajnoki szereplésüket.

Minden megyei rangadó három esélyes, de saját játékunkat szeretnénk játszani ellenféltől függetlenül. – nyilatkozta honlapunknak Ördög József, a Gyirmót FC Győr II. vezetőedzője.