Gyirmót FC Győr – CS Unirea Ungheni (Román I.o)

2-1 (1-0)

Győr-Gyirmót: 110 néző

Felkészülési mérkőzés

Játékvezető: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Ország Péter)

Gyirmót: Hársfalvi – Lányi B., Hudák D., Csörgő, Helembai (Hajdú)– Hudák M. (Kiss N.) – Horváth R. (Miknyóczki), Katona, Madarász (Kovács D.), Ugrai (Ominger B.)– Adamcsek (Pyshchur)

Vezetőedző: Tamási Zsolt

Unirea Ungheni: Geanta – Chintes, Savin, Popa, Barstan – Horisa, Tihonen, Cruuceru, Bírnoi – Handuc, Astafei

Vezetőedző: Tudor Eusebiu Julian

 

Gólzerzők: Ugrai (1-0) a 4., Miknyóczki 87. percben, illetve Magyari (1-1) a 77. percben

Célegyenesbe érkezett a 2024-2025-ös bajnoki szezonra történő felkészülés, amelyen belül eddig az Ajka (o: 2-2), a szlovák Slovan Bratislava B (o: 1-0), az ausztriai SV Lafnitz (i: 1-3), a Bicske (o: 0-1) együtteseivel mérkőztünk, a szombati utolsó edzőmeccsünkön pedig a román élvonalba frissen feljutott CS Unirea Ungheni volt csapatunk ellenfele a Gyirmóti Sportcentrumban.

Az első lehetőségéből megszerezte a vezetést a Gyirmót, amikor a bal összekötő helyénél buktatott Lányi Bence elleni szabálytalanságot követően a frissen igazolt Ugrai Roland jobbal kitűnően csavart a kapu jobb oldalába (1-0). Ezt követően Katona Máté, majd a másik oldalon Cruceru Antonio került közel a gólszerzéshez, de mindkettő lövése után a kapufa volt a védekező csapatok segítségére. A játékrész döntő hányadában a hazaiak irányították a játékot, a záró percekre feljavult a román újonc, de a hálók már érintetlenek maradtak.

Fordulást követően is maradt a jó iramú játék, mindkét oldalon adódtak kisebb lehetőségek a gólszerzésre, de a fokozatos cseréknek köszönhetően a vendégek is többször kerültek kapunk előterébe. Ezek egyikénél sikerült is egyenlíteniük, amikor egy jobb oldali akció végén a hosszú saroknál érkező Magyari Szilárd lőtt a gyirmóti kapuba (1-1). A találkozó fontos záró pillanata ismét a hazaiaké volt, amikor a bal oldalon felzárkózó Miknóczki Ádám remek lövése után a labda a védő lába között utat talált a kapu jobb oldalába (2-1), amivel meg is tudta nyerni a fópróbának számító mérkőzést   a hazai gárda.

 

Tamási Zsolt: Maximálisan szolgálta a mérkőzés a bajnoki főpróba jelleget minden szempontból. Természetesen jó győzelemmel belemenni a bajnokságba, bár azt gondolom, ennek jelentősége kicsi. Ismét voltak bíztató jelek, de vannak javítani valók is természetesen. Fizikailag erős, kulturáltan jól futballozó, labda biztos csapat ellen egy iramában és színvonalában is kiváló mérkőzés játszottunk.