– Egészen kis gyerekként kezdtem el focizni a DAC csapatábanés folyamatosan szerepeltem a dunaszerdahelyi klub korosztályos gárdáiban.Tizenhat éves koromban, viszont megkerestek a Gyõri ETO FC Akadémiáról éselbeszélgettünk arról Vincze Ottóval, hogy Gyõrben folytassam a játékot. Nekemnagyon megtetszett az ETO Akadémia és jól éreztem magam a kollégiumban is. Kétévig fociztam Gyõrben, elõször az U 17 es csapatban, ahol Varga Antal volt az edzõm, majd az U 21 – es gárdában,amelyet Csató Sándor irányított. Többek között, Mervó Bencével, Bénes Lászlóvalés Pongrácz Viktorral játszottam egy csapatban, tehát nagyon jó labdarúgókvoltak a csapattársaim. Az ETO anyagi összeomlása után azonban, visszahívtak aDAC vezetõi és így ismét a dunaszerdahelyi csapat játékosa lettem.

Hogyan telt az elmúlt két szezonod a szomszédos szlovák,élvonalbeli csapatnál?

– A visszatérésem után, a felnõtt csapattal edzettem ésnéhány felkészülési találkozón szerepet is kaptam ott. A bajnoki mérkõzéséketviszont,  a Dunajska Streda második gárdájábanjátszottam, amely csapat a szlovák harmadik ligában szerepel. Ez a helyzet akét év alatt, sajnos nem sokat változott. Sokat készültem az elsõ csapattal éstavaly rúgtam 12 gólt a második csapatban, de a szlovák élvonalban nem tudtambemutatkozni. Én jobb lábas, támadó játékos vagyok, tehát a jobb szélen és aközéppályán tudok a legjobban teljesíteni. Ezen a poszton azonban nagyon sok,nálam rutinosabb labdarúgója van a DAC gárdájának. Jellemzõ volt ahelyzetünkre, hogy még Mervó Bence is csak nagyon nehezen tudott a csapatbakerülni, pedig õt az U 20 – as világbajnokságon mutatott kimagasló teljesítményeután, igazolták le a svájci FC Sionból.    

Te pedig gondolom, folyamatosan játszani akartál?

– Igen és ezért nagyon örültem, hogy most megkerestekGyirmótról. Elsõsorban, Simon Gyula pályaedzõvel beszéltem és õ elmondta, hogy mosttöbb játéklehetõségem lehet a Gyirmót FC Gyõr csapatában. Abban biztos vagyok,hogy a szlovák harmadik ligában már nem fejlõdtem volna tovább és így aszámomra egyértelmû elõrelépés lesz a másodosztályú magyar bajnokság. A magyarNB I – es és az NB II –es bajnokságot, mindig figyeltem, tehát pontosan tudom,hogy hová kerültem és mi vár rám. Sok ismerõssel is találkoztam itt Gyirmóton,hiszen az ETO – ban Farkas Zoltán is a csapattársam volt és Stieber Andrássalis készültem már együtt. Tudom, hogy itt is meg kell harcolnom majd ahelyemért, de lényegesen jobbak az esélyeim, mivel a magyarországi fiatal szabályis segíthet nekem.

Milyen erényei vannak a játékodnak és milyen területen kellmég a leginkább fejlõdnöd?

– Amennyiben mindenképpen ki kell emelnem valamit, akkortalán azt mondanám, hogy technikailag megfelelõ a játékom. Szeretek cselezni ésszívesen vállalom fel, az egy az egy elleni játékot. A rúgótechnikám iselfogadható és amennyiben jó formában vagyok, akkor a támadások befejezésével,a gólhelyzetekkel sincs gondom. A gyorsaságomon azonban még mindenképpenszeretnék javítani és a védekezésben is sokkal hatékonyabbnak kell lennem. ADAC – ban és az ETO  ban is jó képzést,jó alapokat kaptam és Szlovákiában játszottam az U 17, U 18 és az U 19 – esutánpótlás válogatottakban. Viszont most úgy érzem, hogy az igazi felnõttkarrierem itt kezdõdik majd el a Gyirmót FC Gyõr csapatában.