Történelmi sikerek után, osztályváltás előtt

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy 1993-ban újjáalakult egyesületünk életében történelmi tettet hajtott végre az U-17-es csapatunk azzal, hogy megnyerte a 2023-2024-es bajnoki küzdelemsorozatot, amivel jogot nyertek az Országos Alap csoportba kerülésre, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség által első ízben kiírt kupában is végső győztesként ünnepelhetett.

A korábbi 12-szeres válogatott Koltai Tamás (37) fiataljai a nyár elején „túlóráztak” néhány napot e fontos találkozók miatt.

Az idei szezontól vette kezdetét az MLSZ által kiírt utánpótláscsapatok országos kupasorozata, melyben korosztályonként 52 csapat indult. A hét fordulóból álló versengésben minden alkalommal egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás.

Út a döntőig:

 1. ford.: Gyirmót SE Győr – Főnix Gold FC 4-0

 2. ford.: Szombathelyi Haladás VSE – Gyirmót SE Győr 0-5

 3. ford.: Gyirmót SE Győr – Nyíregyháza Spartacus FC 3-1

 4. ford.: Gyirmót SE Győr – ETO FC Győr 2-0

 5. ford.: Gyirmót SE Győr – Újpest FC 3-0

 6. Elődöntő: Gyirmót SE Győr – DVSC 3-2

 7. Döntő: Gyirmót SE Győr – Békéscsaba 1912 Előre SE 3-2

Ez alkalomból egyesületünk vezetői Horváth Ernő Elnök-tulajdonos, valamint testvére Horváth Ferenc tulajdonos köszöntötték fiataljainkat és a szakmai stábot a Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki mérkőzés félidejében.

Játékosok:

Albrecht Áron

Árpási Bálint

Árpási Kristóf

Cseszregi Csanád

Fekete Ádám Attila

Fekete Mór

Glázer Martin

Hajdu István Péter

Horváth Bence

Káli Zsombor

Kopp Noel Barnabás

Lengyel Botond

Molnár Marcell

Neskov Milán

Neskov Olivér

Papp Zsombor

Pécskai Levente

Szabó Áron

Szabó Márkó

Szecsődi Bence

Szecsődi Máté

Szemeti Dávid

Takács Donát

Stáb:

Koltai Tamás, vezetőedző

Tamási Zsolt, szakmai igazgató

Polyák Gábor, utánpótlás vezető

Hegyi József, edző

Nagy Attila, edző

Stark Péter, edző

Kopp András, kapusedző

Kanczler Ádám, erőnléti edző

Kozicz Krisztián, masszőr

Fehér Ádám, utánpótlás technikai vezető

 

IMZ