Az elmúlt fordulóra történő visszatekintésünk lényegeként kiemelhetjük, hogy a BVSC-Zugló elleni győzelemmel sikerült – ha nem is feledtetni, de legalább – elhomályosítani a márciusi hullámvölgyet, amin belül a Kazincbarcika (i: 1-0), a Vasas (o: 1-2) és az Ajka (i: 1-0) csapata elleni vereségek után kétszer is győztesként ünnepelhettünk, hiszen a Balaton-parti fővárosban (i: 2-4) gólokban gazdag találkozón szereztük meg a bajnoki pontokat, most pedig annak ellenére, hogy szűk egyórai játék után a vendég fővárosiak jutottak előnyhöz egy szerencsés találattal, a szünetben történt átszervezésnek és az érkező cseréknek is köszönhetően sikerült az egyenlítés, majd a hosszabbítás pillanataiban a győztes találat is megszületett.

A szakemberek gyakran emlegetik, hogy a fokozatosan becserélt labdarúgók miként tudnak élni a kapott bizalommal, tudnak-e lendíteni az esetlegesen hátrányban lévő csapaton. Nos, utóbbi mérkőzésünkön elmondható, hogy kitűnően szálltak be az érkezők, ugyanis kettő gólunkban rendkívül nagy szerepet játszott a szünetben érkező Adamcsek Máté, valamint az egy óra után pályára lépő Polgár Kristóf és Hajdú Ádám. A vendégek a második játékrész derekán Kelemen Patrik találatával jutottak előnybe, majd negyedórával a rendes játékidő letelte előtt Adamcsek Máté ívelt bal oldali szögletből a hosszúsaroknál érkező Kovács Milán elé, aki pontosan centerezett középre, a berobbanó Hajdú Ádám pedig jobbal 5 méterről a kapu közepébe helyezett, amivel sikerült az egyenlítés, ahogyan szokták mondani, visszajöttünk a meccsbe. Ekkor már egyértelműen fölényben játszott sárga-kék csapatunk, s ez a hosszabbítás pillanataiban újabb – immár győztes – találatban csúcsosodott ki, amikor Polgár Kristóf ívelt ballal a jobb oldalról a baloldalon felfutó Hajdú Ádám felé, ő kapásból középre passzolt, az érkező Adamcsek Máté pedig 5 méterről bevetődve a kapu közepébe lőtt, ami után pillanatok múlva felhőtlen lehetett örömünk. Tény tehát, hogy most mindhárom játékosunk pályára küldése nyerő húzásnak bizonyult.

Vezetőedzőnk Tamási Zsolt is kiemelte a lefújás után, hogy az idő múlásával ellenfelünk fölé kerekedtünk, így győzelmünk megérdemelt: “Sokadszorra bizonyította csapatunk, hogy nehéz helyzetben sem roppan össze, a fiúknak helyén van a szíve. A találkozó első félidejében nehezen találtuk a fogást ellenfelünkön, voltak komoly gondjaink a támadásépítéssel és a labdakihozatallal. Szünet után fokozatosan ellenfelünk fölé nőttünk fizikailag és mentálisan is. Egy balszerencsés gól után támadó szellemű szélső védőket cseréltünk, szerencsére ők is hozzá tudtak tenni megérdemelt győzelmünkhöz.”

Ezzel a kettő sikerrel ismét feljebb zárkózhattunk a középmezőny elejére, így egészséges önbizalommal várhatjuk az újabb kihívást jelentő idegenbeli találkozónkat, ami jelen esetben Csákvárra szólít minket.

A szintén kék-sárga színekben szereplő egyesület 1947-ben alakult Csákvári Torna Klub néven. Több szakosztállyal rendelkezett az elmúlt 60 évben, így a legnépszerűbb labdarúgók mellett sikeres asztalitenisz és kézilabda szakág is működött. 1989-ben a Szabad Föld-kupa döntőjéig menetelt a csapat, ahol a Körmendi Dózsa MTE csak egy góllal tudta felülmúlni az akkor még ötödosztályú Csákvárt. 1994-től már szerepeltek a nemzeti bajnokság harmadik vonalában, ahol kétszer is bronzérmet tudtak szerezni. 2011-ben történelmet írt a csákvári labdarúgóklub, hiszen Fejér megye 1950 óta íródó futballtörténetében egyedülálló módon pontveszteség nélkül nyerte meg a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot, ezt követően a 2011–2012-es NBIII-as szezont 69 ponttal az élen végezve feljutottak az NB II Nyugati csoportjába.

Az egymás elleni összevetésben, az utóbbi hat találkozónkat figyelembe véve jobban állunk ellenfelünknél, hiszen 2020 augusztus 2-án itthon tudtunk nyerni (3-0), utána még ez év decemberében idegenben szenvedtünk vereséget (2-1), majd 2021 január 22-én egy felkészülési meccsen győztünk (1-0). Ezek után 2022 szeptember 11-én szintén vendégként értünk el sikert (1-2), majd 2023 március 12-én ismét hazai környezetben örülhettünk egy gólos bajnoki sikernek (2-1), végül a 2023 október 22-én lejátszott hazai találkozónkon fél órai játék után Kovács Dominik szerzett előnyt, amit a szünet utáni percekben az ex-gyirmóti Simon András még kiegyenlített, de a hosszabbítás pillanataiban esett Kovács Milán találat eldöntötte a három pont sorsát, így születhetett akkor egy igazán „összekovácsolt” siker.

A jelenlegi pontvadászatban leendő Fejér vármegyei ellenfelünk 28 fordulót követően tíz győzelemmel, hét döntetlennel és tizenegy vereséggel, 32-36-os gólkülönbséggel, valamint az ezek által kiérdemelt 37 ponttal a kilencedik helyen áll, míg mi 10-11-7-es meccs, valamint 38-33-as gól mutatóval és az így szerzett 41 ponttal a középmezőny elejét jelentő hatodik pozícióból várhatjuk az egymás elleni vasárnapi találkozónk kezdő sípszavát. Az előjelek alapján jó színvonalú találkozóra van kilátás, hiszen a hazaiak az elmúlt öt mérkőzésükből hármat megnyertek, egy döntetlen mellett csak egyszer veszítettek. (MTE i: 0-1, PMFC o: 1-0, Kazincbarcika i: 1-1, Vasas o:2-3, Ajka i: 0-1). Mi a korábbi sikertelen meccseinket követően az utóbbi kettő találkozónk után is győzelemnek örülhettünk (Siófok i: 2-4, BVSC o: 2-1), így jó formában lévő csapatok találkoznak a fejér-megyei Csákváron.

Tamási Zsolt vezetőedzőnk a csapat BVSC elleni tartását is dicsérve kiemelte, ismét nehéz meccsre számít, de Csákváron is csak a győzelem a cél: ” Az utolsó percig megy csapatunk az eredmény után, hatodik meccsünk, amit az utolsó negyedórában fordítunk, s negyedik találkozónk, amit az utolsó percekben nyerünk meg. Ez mutatja együttesünk karakterét. Most nagyon jól szálltak be cseréink, hiszen lendítve csapatunk játékán mindegyik gólban főszerepet vállaltak. Hat gólt szereztek cserejátékosaink az elmúlt időszakban, öröm, hogy motivált játékosok ülnek a kispadon is. Nehéz volt hiányzóink pótlását megoldani, de szerencsére sikerült. Visszatérnek eltiltottjaink, így kissé könnyebb dolgunk lesz az összeállítást illetően. A Csákvár évek óta tudatosan építkező csapat, a felcsúti akadémiáról érkező játékosok mellett van egy rutinos magja, évek óta nehéz mérkőzéseket játszunk velük, erre számítok most vasárnap is, de bízom benne, hogy három ponttal térhetünk haza.”

A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozata 29. fordulójának mérkőzése, az Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr találkozó 2024 április 21-én vasárnap 17.00-kor kezdődik a csákvári Tersztyánszky Ödön Sportközpontban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a hazaiak közvetítésének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.