U 19. NB II. osztály – 14. forduló

Zalaegerszegi TE Akadémia U 19 – GyirmótSE Gyõr U 19    5 – 2  (2 – 1)

2017 november 25. szombat 11.00 óra– Zalaegerszeg

Gólszerzõk: Horváth Leonárd 2 (51.perc, 58. perc), Szabó Patrik 37. perc, Horváth Marcell 46. perc, Vass György88. perc / Orbán István 25. perc, Fekete Tamás 90. perc                      

Gyirmót SE Gyõr U 19:

Új Bence (Fehérvári Martin 46.perc) – Póczik Richárd (Zimonyi Dániel 58. perc), Szabó Szebasztián, SzélesAndrás (Benecz Dániel 55. perc), Kovács Ákos (Vadász Krisztián 39. perc) –Orbán István, Nagy Bence, – Gere Zoltán, Éri Dominik, Bányai Róbert – FeketeTamás

Vezetõedzõ: Gyurmánczi Attila

16 csapatos bajnokság: jelenleg 16.helyezés

Gyurmánczi Attila utánpótlás edzõ értékelése: 

A mostani zalaegerszegi mérkõzésünk is bebizonyította, hogy idegenben nagyon nehéz pontot vagy pontokat szerezni. Mi is hiába kezdtük jól ezt a találkozót és szereztünk vezetést, mert az idõ múlásával, a hazai csapat rendezte a sorait. Így végül is magabiztosan gyõztek le bennünket és sajnos ebben mi is segítettünk, mert nagyon komoly egyéni hibákat vétettünk.   

 

U 19. NB III. Észak Nyugati Csoport– 13. forduló

Andráshida SC U 19 – Gyirmót SEGyõr U 18    0 – 9  (0 – 6)

2017 november 26. vasárnap 13.00óra – Andráshida

Gólszerzõk: Pákai Norbert 2 (2.perc, 17. perc), Vörös József 2 (5. perc, 9. perc), Bergendi Máté 2 (79. perc,80. perc), Kuroli Kristóf 13. perc, Pataki Martin 18. perc, Börzsei Norbert 76.perc

Gyirmót SE Gyõr U 18:

Kiss Gábor (Nyári Bence 46. perc) –Jordáki Mátyás (Tölgyesi – Gál Mátyás 75. perc), Felde Bence, Börzsei Róbert, KissÁbel (Kausits Patrik 60. perc) – Pákai Norbert, Kuroli Kristóf (Vacic Ádám 60.perc) – Vadász Krisztián (Bartalos Adrián 46. perc), Pataki Martin (BergendiMáté 75. perc), Tóth Máté – Vörös József  

Vezetõedzõ: Germán Ferenc

14 csapatos bajnokság: õszivégeredmény 2. helyezés

13 mérkõzés        10      1        2          71 – 18            31 pont

Germán Ferenc utánpótlás edzõ értékelése:

Az irreális körülmények ellenére, a nagyszerû kezdésünknek köszönhetõen, húsz perc alatt lerendeztük ezt a mérkõzést. Nagyon hatékonyan letámadtuk a széllel szemben kezdõ hazai csapatot és a helyzetkihasználásunk is gyakorlatilag száz százalékos volt. A második félidõben szerkezetet váltottunk és ekkor kontra támadásokat vezettünk. Ekkor is a szünetben megbeszélt labdaszerzések után rúgtunk a góljainkat, tehát ezen a mérkõzésen nagyszerû teljesítményt nyújtott a csapatunk. 

 

U 17. NB II. osztály – 14. forduló

Gyirmót SE Gyõr U 17 – Kaposvári RákócziBFLA U 17    5 – 1  (2 – 1)

2017 november 25. szombat 12.00 óra– Gyirmót

Gólszerzõk: Mayer Ádám 2 (27. perc,65. perc), Gelencsér Márton 2 (50. perc, 72. perc), Buruzs Barnabás 44. perc /Kormos Marcell 41. perc    

Gyirmót SE Gyõr U 17:

Lovász Ákos – Kovács Péter, TuriLevente (Béli Renátó 69. perc), Tóth Erik, Lampert Krisztián – Korsós Dominik(Posta Bence 75. perc), Gelencsér Márton – Babayigit Kevin (Kovács Bálint 69.perc), Fördõs Gergõ (Tokaji Dávid 66. perc), Buruzs Barnabás – Mayer Ádám(Hajnal Péter 65. perc)

Vezetõedzõ: Polyák Gábor

16 csapatos bajnokság: jelenleg 7.helyezés

Polyák Gábor utánpótlás edzõ értékelése:

Ezen a mérkõzésen magunknak is bebizonyítottuk, hogy a csapatunk helye, ennek a bajnokságnak az elsõ felében van. Ilyen arányban is, teljesen megérdemelten nyertük meg ezt a találkozót, mert esélyt sem adtunk az ellenfelünknek.  Ennek a korosztályunknak itt van a helye, mert ebben az osztályban, képesek vagyunk bárkivel felvenni a versenyt. 

 

U 16. NB II. osztály – 14. forduló

Gyirmót SE Gyõr U 16 – KaposváriRákóczi BFLA U 16    1 – 3  (0 – 2)

 2017 november 25. szombat 14.00 óra– Gyirmót

Gólszerzõk: Horváth Ambrus 76. perc/ Angyal Milán 14. perc, Balog Alex 73. perc, Balogh Márió 80. perc        

Gyirmót SE Gyõr U 16:

Germán Marcell – Szemenyei Péter,Vékássy Dániel, Gergely Norbert, Samu Soma – Csemez Bence, Szabó Zalán –Babayigit Milán (Józsa Mátyás 71. perc), Ominger Bence, Siska Flávió Zsolt(Ferenczi Kevin 35. perc) – Nagy Kristóf (Horváth Ambrus 46. perc)  

Vezetõedzõ: Nagy Attila

16 csapatos bajnokság: jelenleg 13.helyezés

Nagy Attila utánpótlás edzõ értékelése:

Nagyon elfogytunk a bajnokság végére és ez a hétvégi bajnoki mérkõzésünkön, már meg is mutatkozott. Sérülések, betegségek és és érthetõ módon, már a fáradtság is nehezíti a munkánkat. Abban viszont nagyon bízom, hogy a hétvégi utolsó mérkõzésünkre még összeszedjük minden erõnket és az utolsó tartalékainkat és így egy jó eredményt fogunk elérni.  

 

U 17. NB III. Észak Nyugati Csoport– 13. forduló

Andráshida SC U 17 – Gyirmót SEGyõr U 16/B    7 – 1 (3 – 1)

2017 november 26. vasárnap 11.00óra – Andráshida

Gólszerzõk: Molnár András 2 (35.perc, 49. perc), Szinay Bendegúz 8. perc, Bencik Dániel 33. perc, Kovács Bálint40. perc, Fábián Kristóf 63. perc, Baksa Máté 68. perc / Kohán Csaba 25. perc         

Gyirmót SE Gyõr U 16/B:

Szabó Bálint (Varga Raul 46. perc)– Vörösbaranyi Kolos (Takács Dominik 54. perc), Kirchner Kristóf, KoronkaiDominik, Szõke Máté – Szõke Kristóf (Kálóczi István 54. perc, Buruzs Levente87. perc), Kiss Krisztián (Baranyai Dávid 70. perc), Kohán Csaba, Kormos Dávid(Németh Kevin 46. perc) – Dán Krisztián, Dezsõ Martin (Veres Lóránt 70. perc) 

Vezetõedzõ: Rokob Péter

Rokob Péter utánpótlás edzõ értékelése:

Szerettük volna folytatni az elmúlt hetek eredményes sorozatát, de erre most nem volt reális esélyünk. A sáros, mély talajú pályán, egyszerûen felõrölt bennünket, a remek fizikai adottságokkal rendelkezõ hazai csapat. Persze, második csapatként, az egy évvel idõsebbek bajnokságában, lassan megszokjuk ezt. Viszont sok játékosunk jelleme is annyira megerõsödött, hogy a vereséget, a kudarcot soha ne fogadja el.   

14 csapatos bajnokság: õszivégeredmény 10. helyezés

13 mérkõzés                4          2          7          25 – 38            14 pont