FC AJKA - GYIRMÓT FC GYŐR

2023.07.15. (szombat) 11:00 I Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum I FC Ajka – Gyirmót FC Győr I Felkészülési mérkőzés

Játékvezetők: Gaál Ákos - Huszár Balázs, Borhy Marcell

FC Ajka: Horváth D. - Szűcs K., Jagodics, Görgényi, Csemer - Tajthy T., Csizmadia Z. - Zsolnai, Sejben V., Gyuris, Szarka Vezetőedző: Jeney Gyula

Gyirmót FC Győr: Rusák - Lányi, Hudák, Csörgő, Helembai - Kovács M., Hajdú - Soltész, Adamcsek, Medgyes - Pethő| Vezetőedző: Csizmadia Csaba

1.p. Elkezdődött a mérkőzés.

2.p. Szarka adott kitűnő labdát a bal oldalon felfutó Csemer elé, aki az átvételt követően 10 m-ről, ballal nagy erővel a kapu jobb oldalába lőtt. 1-0.

16.p. Pethő kapott jó labdát a bal összekötő helyénél, 8 m-ről ballal laposan lőtt, de a visszazáró Szűcs becsúszva menteni tudott.

21.p. Medgyes próbálkozott lövéssel középről, 20 m-ről, de a kapu közepébe tartó labdát Horváth D. hárítani tudta.

41.p. Csemer tört előre a bal oldalon, majd látványos cselekkel befelé húzott, de az utolsó pillanatban a visszazáró védők és Rusák együttesen menteni tudtak.

46.p. Cserélt a hazai csapat: Sejben V. helyett Doncsecz folytatja.

49.p. Soltész szép csellel játszotta tisztára magát a jobb oldalról, majd 23 m-ről ballal lőtt, de a Jagodics B. lábán felperdülő labdát Horváth D. könnyedén hárította.

60.p. Félidő: 1-0.

Félidőben cserélt csapatunk: Csörgő- Polgár, Hajdú - Szőke, Soltész - Takács, Medgyes - Kicsun, Pethő - Madarász, Lányi - Szegi

Félidőben cserélt a hazai csapat: Horváth D. - Szabados, Szűcs - Tóth G., Jagodics - Tar Zs., Csemer - Présinger, Csizmadia Z.- Berzsenyi, Zsolnai - Babos, Tajthy -Vogyicska, Szarka - Gaál B.

61.p. Elkezdődött a második félidő.

73.p. Kicsun játszott középre a bal oldalon, ahol Takács készítette le a labdát az érkező Madarász elé, akinek 10 m-es lövésébe Tar belevetődött.

74.p. Helembai helyett Jova B. folytatja.

76.p. Kovács M. helyett Bagó B. a pályán.

82.p. Madarász bal oldali szöglete után Bagó B. próbálkozott lövéssel 17 m-ről, de a kapu jobb oldalára tartó labda elakadt a védőkben.

83.p. Szőke remek labdát tálalt a jobb oldalon felzárkózó Szegi elé, aki pontosan játszott középre, az érkező Kicsun azonban 5 m-ről jobbal a jobb kapufa mellé perdített.

88.p. Kicsun lendületesen tört előre a bal oldalon, majd szép csellel játszotta tisztára magát, ami után 22 m-ről jobbal lőtt, de a kapu jobb oldalára tartó labdát Szabados hárítani tudta.

92.p. Ismét cserél csapatunk: Rusák - Kecskés, Hudák - Major, Adamcsek- Ominger B.

103.p. Kicsun szép cselek után harcolt ki szabadrúgást a bal oldalon, ami után Bagó B. ívelt a jobb felső sarok felé, de a visszazáró Tóth G. a gólvonalról kifejelte a labdát.

105.p. Kicsun buktatásáért megítélt 20 m-es szabadrúgásból Szegi lőtt jobbal a kapu fölé.

115.p. Bagó játszott a bal oldalon érkező Ominger elé, aki egy cselt követően kissé kisodródva ballal 10 m-ről lőtt, de a labda az oldalhálóba perdült.

120.p. Mérkőzés vége: 1-0.