0
Nem meglepõ, hogy a Gyirmót áll a Nyugati-csoport élén, mindössze arra kell figyelmeztetnünk Kirpich József együttesét, hogy az idény végére […]
Úgy tûnt, hogy minden rendben lesz, hiszen az SZTK-Erima Tóth Mihály góljával vezetett, ráadásul a játék minden elemében jobb volt […]
Gratulálok a három gólodhoz.Köszönöm a gratulációt. Azt hiszem az én szempontomból nagyon jól sikerült ez a Gyõr elleni mérkõzés. A […]
Talán jobb, hogy szó szerint nem láttad a hétvégén a csapat által kihagyott két tizenegyest, bár így is […]
Már az elején hamar bebizonyosodott, hogy nem a vendég csapat irányítja majd a játékot. Visszahúzódtak saját kapujuk elé, és kizárólag […]