Gyirmót FC Győr II – Nagyölved (szlovák III. o.)
2-3 (0-2)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés.
Győr-Gyirmót, 90 néző. V.: Ihász.
Gyirmót: Kecskés B. (Tóth Sz.) – Virág Z. (Lengyel B.), Tóth D. (Neskov O), Albrecht, Rozs (Horváth B), Lázár P. (Szemeti), Neskov M. (Süveges), Szecsődi B., Szecsődi M. (Csiszár), Szabó M. (Pázmány), Cserkuti-Németh (Kopp N.). Edző: Koltai Tamás.
Nagyölved: Lemocky – Noel, Szalma, Baráth, Bujka, Strankos M., Artus, Binovsky, Sinta, Strakos D., Rácz.
Cserék: Zabobnik, Zelnik, Hasik, Kaca, Kupec, Bori. Edző: Kristian Matyko.
Gsz.:Szecsődi M., Pázmány, ill. Pansky, Hudák M., Flasik.
A megyei I. osztályú második csapatunk is pályára lépett, megkezdve a felkészülési mérkőzések sorát, Koltai Tamás fiataljai, a szlovákiai Nagyölvedről érkező, harmadosztályú TJ Druzstevnik Velke Ludince együttesét látták vendégül.
Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor a jobb oldalon felzárkózó Rácz lőhetett jobbal 10 méterről, de Kecskés remekül zárta a szöget, így hárítani tudott. A másik oldalon Szabó M. bal oldali szabadrúgása után a kapu előterébe lendületből érkező Albrecht cm-ekkel maradt le a labdáról. Néhány perc múlva az előbbi előkészítő Szabó Márkó lépett ki a bal összekötő helyénél, de nagy helyzetben hosszan szöktette magát, így a kimozduló Lehoczky hárítani tudott. Ez megbosszulta magát, ugyanis az ellentámadásnál megszerezte a vezetést a vendéggárda, amikor Kecskés hárítása után az elmélázó védők között ismétlő Artus 10 méterről a kapu bal oldalába helyezett (0-1). Még fel sem ocsúdtunk a hátrány miatt, négy perc elteltével ismét a szlovák csapat örülhetett, amikor Hudák M. hat méterről lőtt a jobb alsó sarokba (0-2).
Fordulás után hamar sikerült a szépítés, amikor Szabó M. bal oldali előkészítése és beadása után Szecsődi M. fejelt a kapuba 8 méterről (1-2). Hamar szertefoszlott örömünk, amikor Rácz a jobb oldalról pontosan ívelt a rövidsaroknál érkező Flasik felé, ő pedig 7 méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott (1-3). Az utolsó negyedóra előtt ismét közelebb jöttünk, amikor Pázmány büntetőjét védte Zabobnik, de a kipattanót követően játékosunk a bal felső sarokba lőtt (2-3).
A találkozó első játékrészében, a délelőttihez hasonlóan, mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de a vendéggárda támadói könyörtelenül gólokkal büntették védelmünk megingásait, míg részünkről az adódó lehetőségek után elmaradt az eredményes befejezés. A második félidőt Szecsődi M. szépítő góljával nyitottuk, de sajnos erre is hamar jött a válasz, majd egy büntetőt követően, Pázmány révén ismét sikerült szorossá tenni az eredményt. A helyzetek alapján, a döntetlen igazságosabb lett volna.
Koltai Tamás: Felkészülésünk második hetén vagyunk túl, a játékosok fokozott terhelést kaptak,ezért pozitívan tapasztaltam, hogy az idő múlásával feljavult csapatunk játéka. Voltak kihasználatlan lehetőségeink, azonban el kell ismerni, hogy ellenfelünk az összes rutintalanságunkat, hibánkat megbüntette.
