Tegnapi napon 3-2-es arányban nyerte meg az Országos U-17 Kupa elődöntőjét a Gyirmót SE a DVSC csapatával szemben.

Az U-17-es korosztály vezetőedzőjével Koltai Tamással beszélgettünk az MLSZ Országos U-17 Kupára való felkészülésről, mérkőzésről és az élményekről, valamint a további célokról. 

Hogyan készült a csapat az Országos Kupa elődöntőjére?

Koltai Tamás: Jómagam és több edző kolléga segítségével, az ellenfél feltérképezésével kezdtük a felkészülést a  Kupa elődöntőjére. Ezután a legfontosabb, a heti edzés ritmus összefésülése volt a bajnoki mérkőzésekkel, ahol plusz fontos szempont volt a játékosok fizikai állapota is. A csapaton látszik már a szezon végi „fáradság”, nagy munkát raktak bele már ez idáig is. Szombat – szerda ritmus miatt, csak két napot tudtunk taktikailag készülni az ellenfélre, de a srácok vevők voltak rá és megértették.

 

Milyennek láttad a mérkőzést a kispadról? 

Koltai Tamás: Először is köszönjük a lehetőséget, hogy az ALCUFER Stadionban tudott a csapat játszani, mert már ez önmagában nagy élmény volt az egész csapat számára. Ami pedig a mérkőzést illeti, az egészen elképesztő volt. Öröm volt látni a csapatot, ahogy mind taktikailag, technikailag, mentálisan és fizikálisan is felvette a versenyt a náluk jóval feljebb jegyzett DVSC csapatával. Ahol nagyobb hátrányunk volt az talán a fizikai adottságok voltak, de a csapat akaratával ezt is háttérbe szorította. És meg kell jegyezni, hogy voltak szenzációs egyéni teljesítmények, amik elengedhetetlenek, hogy csapatként ilyen eredmények születhessenek. Az összképet tekintve megérdemelte a csapat továbbjutását  az MLSZ Országos U17 Kupa döntőjébe és hatalmas gratuláció a teljes csapatomnak.

Milyen élményeket adott a Kupa 6. fordulója a csapatnak?

Koltai Tamás: Maga az élmény, hogy az ALCUFER Stadion centerpályáján került megrendezésre a Kupa mérkőzés.  Látni a gólörömöt, a boldogságot a játékosok arcán. Továbbá ezúton szeretném megköszönni a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak a biztatást és szurkolást, amivel hozzájárultak a mérkőzés élményéhez. És a legfontosabb, hogy vezetőedzőként láttam, hogy a csapat érett és jó játékot játszott.

Mi vár még a csapatra a szezon végéig?

Koltai Tamás: Megnyertük a regionális U-17 bajnokságot négy fordulóval a bajnokság vége előtt, ezáltal kivívtuk a rájátszás lehetőség. Június elején az Országos Kupadöntő mellett szeretnénk a rájátszásban is sikert elérni, mert a gyerekek fejlődésének érdekében jövőre az Országos Alapcsoportban kell szerepelni. Nehéz június vár ránk, mert mind három mérkőzés nagyon fontos a Klub és a csapat életében. A következő időszakban ezekre a fontos mérkőzésekre fogunk készülni.